Miért indulok el?

Sokan, sokféle okból indulnak az útra. Az én indokom sem különleges, bár hajlamosak vagyunk sokáig az hinni, hogy ami történik velünk az egyedi. Aztán a híradások - melyre egy tragédia után különösen érzékennyé válik a fülünk - rádöbbentenek bennünket, hogy ami történt, másokkal is megtörténik, ami fáj, másoknak is fáj, ami végleges és visszavonhatatlan, az másoknak is ugyanúgy végleges és visszavonhatatlan. Hosszú évekig magamba zártan kezeltem azt a balesetet, ami után végtelen és megváltoztathatatlan hiány és fájdalom maradt az életemben.

Hat évvel később, egy híradásban hallottam először a Caminoról. Egy politikus (ma ismét a híradásokban szerepel, csak más felhanggal) végigment az ÚTon. Több mindent nem értettem: először a politikus hovatartozása és az út szakrális mivolta közötti ellentmondást, másodszor azt, hogy miért indul valaki erre az útra?

Az idő múlásával egyre többször foglalkoztatott az ÚT, órákat töltöttem kereséssel a neten, útibeszámolókat olvastam, képeket néztem. 2008 októberében váratlanul kórházba kerültem, sürgősségi műtétre volt szükség. November végére úgy tűnt, hogy meggyógyultam, amikor is a tervezett munkakezdéskor visszaestem - ismét műtét következett. Négy hónap lett a betegség, mely természetéből fakadóan helyhez kötött. Ekkor kristályosodott ki bennem egyértelműen: elmegyek az El Caminora! Tudatosan kezdtem anyagokat gyűjteni, és meghatároztam a várható indulást: 2010 április. Azt is eldöntöttem, hogy a Francia utat választom, ami Saint Jean Pied de Portból a Pireneusok francia oldaláról indul, és Santiago de Compostelaban ér véget. Innét még ki lehet menni Finisterrába, vagyis a világ végére, ahogy egykor gondolták az óceán partján álló szikláról nyugatra tekintve. Maga az út kb 800 km, három 1500 m körüli hegy nehezíti a zarándokok életét.

Amikor felgyógyultam tudatos építkezésbe kezdtem. A szellemi része volt talán a legkönnyebb. Az olvasott könyvek (Tolvaly Ferenc, Coelho, Varga Loránt...) mind-mind értékes szellemi és spirituális táplálékot jelentettek. Mindezek megerősítettek abban, hogy az ÚTon megtalálom azt akit elvesztettem, és oly nagyon hiányzik. És talán megtalálom a "hogyan tovább"-ra is a választ, hiszen életünk során sokszor kell megkérdeznünk magunktól ezt.

Nézd meg ezt a filmet, olvasd a verset és egy perc csendet adj magadnak...

 

Szándékom szerint ezen az oldalon számolok be a felkészülésemről, illetve az úton ide írom meg tapasztalataimat, érzéseimet, ide töltöm fel azokat a fotókat, melyeket fontosnak érzek. Ha úgy gondolod, tarts velem, nézz vissza gyakran, hátha lesz számodra érdekes új tartalom.