EL CAMINO spanyol kifejezés - jelentése: AZ ÚT

Mindenki úton van: megszületünk, meghalunk és közben úton vagyunk. Úton van a 80 éves parasztbácsi, aki sohasem hagyta el a faluja határát, és úton van a világutazó, aki reggelente azon töpreng, hogy éppen melyik városban ébredt. Ezekről az utakról nem készíthetők még GPS segítségével sem térképek, ezek az utak belőlünk indulnak és hozzánk érkeznek. És az úton alakulunk, változunk, sírunk és nevetünk, szeretünk és gyűlölünk, erősödünk és gyengülünk, sebeket adunk és kapunk, haragszunk és megbocsájtunk...

Vagyunk néhányan (már ami a világ népességéhez viszonyított arányt jelzi), akik úgy érezzük: be kell járni egy másik utat is, ami fizikailag is jól behatárolható - ez az út az

EL CAMINO


2010. dec. 21.

A szeretet ünnepe

Jön a karácsony...ma van a téli napforduló. Ahogy a "régi öregek" mondták, mostantól egy tyúklépéssel hosszabb minden nappal - az éjszaka rovására. Ülsz a szobádban, látod a havas tájat...elgondolkodsz...



Ülök a szobámban, látom a havas tájat és elgondolkodom... Két évvel ezelőtt - karácsony közeledtével - éreztem azt az erős késztetést, ami elvitt a Caminora.

Sokat és intenzíven készültem az útra...

Már az út egyharmadán túl voltam, amikor különös érzés kerített hatalmába: be kell mennem ennek a templomnak az ajtaján:



A templom ajtajában egy néni (54 éves múltam...mi az, hogy néni?) állt... megérezte, hogy egyedül kell lennem...az oltárhoz mentem (szemem előtt felsejlett a balinkai templom oltára...), letérdeltem, és elmondtam egy imát (azt, amire egykor a balinkai templom plébánosa tanított meg...) és új erőre kaptam. Odakint hétágra sütött a nap, kimentem a templomból, felvettem a hátizsákot, fejembe csaptam a kalapot, kezembe vettem a segítő botokat, és a "nénitől" elköszönve elindultam...

Ettől a naptól minden nyitott templomajtón bementem, és elmondtam egy imát...ez lehetett akár a nagyhírű Burgosban - ahol a katedrális belépődíjas lehetősége nem vonzott - de szívesen mentem be a város peremén álló puritán építménybe, ahol az éppen misén levő hívek tisztelettel bólintottak a  magyarországi zarándoknak.



Ugyanúgy éreztem az erőt a - szinte vízszintesen eső -  havasesőben az O' Cebreiron, ahol a hátizsákot le sem véve, csak a kalapot gyűrögetve álltam az oltár elé.



Miért jutnak ma eszembe ezek a történések? Karácsonyi üdvözletet kaptam. A feladó a Budapesti El Camino de Santiago Zarándok Klub. Egy idézet van az impozáns karácsonyi kép felett...



Beillesztem, szeretem a hangulatát e képnek...és szeretem e verset. Nem csak azt a négy sort, melyet kaptam, hanem az egész verset megosztom.


Vándor

Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?

Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.

Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még a bajon, hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.

S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.

Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.

Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy továbbindulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.

"Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek"
- mondja magában.
"De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!" - sóhajt elégedetten.

Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
s eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:

A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
"Mit tettem!" - kiált kétségbeesetten.
"Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!"
S ott áll a parton keserű önvádban.

Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.

"Rálépek én is!" Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. "Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram, segíts!" Így sikolt, és felébred.

Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.

"Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó, ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!"

Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már!
- sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.

(ismeretlen szerző)



Boldog Karácsonyt Kívánok!

BUEN CAMINO AZ ÚTON LEVŐKNEK!

2010. nov. 29.

Advent

Már pénteken késő este megmutatta a természet, hogy minden úgy történik, ahogy Ő akarja. Szokás szerint nagy ijedtség volt részemről a válasz: a téli gumik még Apámék pincéjében várták az aktivizálást. Gyors programcsere: pénteken látogattam meg Őket, és berakodtam a csomagtartóba a jeges-havas utakra való "autólábbelit".

Advent= Várakozás



Szüleim is várakoznak...Karácsony másnapján ünneplik házasságkötésük 60. évfordulóját...Gyémántlakodalom!
Hatalmas dolog mindez a mai rohanó, és minden hagyományt és értéket háttérbe toló világunkban. Két ember...hatvan évvel ezelőtt igent mondott arra a kérdésre, hogy "Akarod-e...". Legkisebb gyermekükként részese, tanúja voltam életüknek. Nem, nincsenek csak jó házasságok! Ők sem csak egymás szeretésével voltak elfoglalva az elmúlt hatvan évben. De felnevelték, és a legfontosabbal - a becsülettel - engedték útra három gyermeküket. És akkor, amikor valami nagyon nagy probléma adódott, mindig tudák, hogy hol van az a pont, amit nem szabad túllépni.
Most - Hál' Istennek -  velünk vannak, és izgalommal várják a napot, amikor a gyerekek, unokák - és most már - dédunokák is együtt ünneplik a napot...
Anyám és Apám! Legyetek még nagyon sokáig velünk! A létetekkel segítetek bennünket...mint két lámpás a sötét erdőben...

Tíz évvel ezelőtt - az Aranylakodalmon - is összejött a család apraja-nagyja..
Ott volt Ádám fiam is, akiért az El Caminora elindultam. A családi csoportképen még ott mosolyog...nem tudhattuk, hogy már nincs egy év sem vissza az életéből.

Elvittem a sírjáról azt a marék földet, mely az életem súlyát jelentette. Amikor elértem a célhoz a Cruz de Ferro-hoz -  találkoztam Vele. Megnyugodtam, érzem, tudom, hogy helyen van.



Az a piros filczacskó, mely a sírjáról származó földet rejtette, mára már lehet, hogy szertefoszlott. Sok az eső, a hó és erős a szél. A föld, mely a székesfehérvári temetőből több, mint 2500 km távolságra került, szétszóródott a vaskereszt alatt, talán  ångströmnyivel emelve a hegy magasságát. De ott van, és ez már nem fordítható vissza!
Miért fontos ez nekem? Amikor Ádám kamaszodott, sokszor vetette fel, hogy szeretne valami maradandót hagyni a világban.



Ádám! Bár Neked az élet nem adott annyi időt, hogy a vágyadnak maradéktalanul megfelelj, én...utólag...talán csak pótcselekvésként...de megpróbáltam megfelelni a tiszteletreméltó akaratodnak.
Mindazok szemében, akik e blogot olvassák, Te maradandót alkottál!
Advent van...a várakozás ideje...sokáig vártam e percre, eljött, és szembe tudok nézni vele. Hiányzol, de elfogadom, hogy Neked ott jó, ahova közel tíz éve rendelt a sors.

Ez az Advent az első "beteljesült" várakozás volt. Amióta hazatértem az Út-ról, minden megváltozott...minden rossz jóra fordult.
Tegnap este odakinn hullott a hó, az első gyertya gyújtásakor a sült gesztenye és a forralt bor illata, a határtalan szeretet meghitt érzése lengte be a szobát.

Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. nov. 15.

Olvastam - tetszik

Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián.

Minden pillanat kincs, ami a Tied. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen eltöltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár. A tegnap történelem...

2010. nov. 11.

A "Camino-érzés"

Ma délután - egy barátom meghívására - egy céges csapatépítésen meséltem az élményeimről. Ennek kapcsán "kénytelen" voltam meghatározni és rendszerezni magamban azt az érzést, amit az ÚT jelentett. Újra átolvastam a blogban lejegyzett történéseket, érzéseket...és újra átéltem... némelyik olyan kristálytisztán jött elém, amit elképzelni sem tudtam volna.
Most tudom, hogy mennyire kellett az útközbeni blogolás...ma már a felére sem emlékeznék annak az érzésnek, amit ott élhettem át. Ám a leírt élmények, a szavak egymásutánisága nekem az élmény újraélését jelenti. Így a baráti felkérésből - az örömteli találkozáson túl - számomra is maradandó élmény lett.

A beszámoló felépítésében egy rövid (de a tényeket előtérbe helyező) szakaszt szenteltem a felkészülésnek, majd képes útibeszámolóval próbáltam elmondani az út élményeit és érzéseit.

Miközben beszéltem, akaratlanul is figyeltem a hallgatóságot...igen, volt aki az óráját nézte...Nála még nem érkezett el az idő, Ő még csak egy útibeszámolót hallgatott.
Többen voltak azonban, akik verbális illetve non-verbális módon jelezték érdeklődésüket...nálam is így kezdődött egykor...

Nem az út (a megtett kilóméter) a lényeg - a hozzá vezető út!

Talán VALAKI a hallgatóságból küld egy mail-t: "érdekelne a ..."

Köszönöm, hogy elmondhattam Nektek az élményeimet...ha bármiben segíthetek, örömmel teszem!

2010. okt. 19.

Temetés

Az élet és a halál "váltótársak". Minden elmúlás fáj, fáj azoknak, akik maradnak. Tegnap délután temetésen voltam. Az októberi szél felhőket kergetett a Vértes felett. Afelett a Vértes felett, ahol Zoltán - a nagybátyám - minden fát, minden cserjét, minden léniát, minden etetőt és minden csapást úgy ismert, mint a tenyerét.

Erdész volt, nem csak szakmáját tekintve...az erdő volt az élete. Otthonról hozta a természet szeretetét, édesapja (az én nagyapám) mindenben példa volt... Így adódott, hogy hét gyermeke közül a három férfi az erdő vonzásában maradt... És, hogy miként válik valami tradícióvá, így adódott, hogy az unokák közül is többen öltik ma is nap, mint nap magukra az erdészek zöld egyenruháját.



Tegnap délután a hideg őszi szélben valami lezárult. Álltunk a búcsúztatón, s nekem felidőződött a hatvanas évek elejének egy nyári délutánja, amikor unokatestvéreimmel megdézsmáltuk a "Zoli báttya" - merthogy így neveztük magunk között - által készített málnasürítményt, amiből sok szörp készült volna, ha mi nem találunk rá az átható málnaillat segítségével...

Soha egy rossz szava nem volta csínytevésünkre. Nekem mindig valamiféle példakép volt...jó kiállású, derűs és szép hangú...

Kamaszkorom vérpezsdülése sokszor vitt abba a kisvárosba, ahol Ő lakott. Olyankor - egy randi előtt, vagy után  - gyakran kerestem fel Őket. Mire a felnőttkor kapujába értem, Ő valódi felnőttként kezelt. Megengedte, hogy tegezzem, felnőtt módon beszélgetett velem.

Az évek múlásával a saját családi életem kötötte le mindennapjaimat, ritkábban találkoztunk. Azért az utánunk jövő generáció esküvői mindig összehozták a családot. Ilyenkor jókat beszélgettünk, lett légyen a téma a politika vagy az erdő... Valamikor én is erdész szerettem volna lenni, aztán elcsábultam. Nem tudom, hogy milyen erdész lettem volna, de, ha végül azt választom, biztosan olyanná szerettem volna válni, mint Ő.



Elfogytak az esküvők, mind férjhez mentek, vagy megnősültek az utánunk jövő generációból...már csak a temetések maradtak, amikor a nagycsalád összejött.

Egy ilyen szomorú alkalommal láttam utoljára...a szertartás után összejöttünk egy "torra". Sokat beszélgettünk...érdeklődő és nyitott volt, mint mindig...

Tegnap délután a Vértes ormait befedték a felhők. Miközben a pap és kántora a búcsúztató szavakat énekelték, felnéztem a kisváros fölé magasodó hegyre: léleknyugtató volt tudni, hogy az a hegy már örökre magán viseli nagybátyám akaratát, tetteit.




 ...amikor a végső elváláshoz értünk, megszólalt az addig oldalt álló erdészruhás kórus...az Erdészhimnusz elcsukló férfikarának hangjai kísérték az utolsó útra Zoltánt, aki a nagybátyám és... egy igaz ember volt!


Erdészhimnusz

Erdész vagyok, csendes tanyám, erdő mélyében áll
Hová csak szarvas és madár, szelíd kis őz talál ő
Feledve rég a külvilág, csendes az életem,
És mégis megsebzé szívem az égő szerelem.

A bíborszínű alkonyat terólad mond mesét,
Neved dicséri madár, ha zengi énekét,
Ábrándos álmokat mesél az esti csend s magány,
Epedve súgom nevedet minden bús éjszakán.

Bükkfák smaragdja sápadoz halk őszi lombokon,
Ha ballag már a vén idő az őszi dombokon.
Eltávozóban int felém szerelmem s életem,
Örökre nyugodalmat ád az erdő énnekem.





Isten Nyugosztaljon Zoli báttya!

2010. okt. 8.

A cél előtt

"...És égi jelet kapunk,
Hogy a zarándoklatunk véget ér..."


Józsefék Monte Do Gozoba értek...már csak 5 km!

"De a fény harcosát semmi nem ingatja meg a hitében. És továbbra is biztatja embertársait, mert ezáltal önmagát is ösztönzi."
Paulo Coelho

2010. szept. 30.

Úton

Tegnap az utat idő előtt(?) befejezőkről írtam. Most azokról beszélnék, akik célba értek, vagy éppen a cél felé igyekeznek. Több, mint tíz éve már, hogy egy telekommunikációs társaságnál dolgoztam. Volt ott egy fiatalember, aki rendszergazdaként biztosította a munkavégzéshez szükséges informatikai hátteret. Mielőtt elindultam az ÚTra, az ismert közösségi oldalon körlevélben tudattam szándékomat mindazokkal, akikről úgy gondoltam, hogy figyelemreméltónak tartják a zarándoklatot. Sok levelet kaptam - többek között az említett kollégától is. Megtudtam, hogy Ő is készül - barátjával együtt - az ÚT-ra.

Ma este Tamás (mert Ő volt az említett kolléga) és Enzo megérkezett Santiago de Compostelaba.

Örülök, hogy ott lehettek, örülök, hogy megélhettétek azt az örömet, amit a székesegyház megpillantása jelent.

Az útra készülődve "ismerkedtem meg" Józseffel, és a vele együtt készülődőkkel. Jólesett, amikor megtudtam, hogy szinte ugyanott tartják az "előkészületi" túrájukat, ahol én is gyakoroltam (Vértes), minden írása buzdító volt, amelyet a Caminora küldött. 

Ő ma Molinasecaban van, már nem teljes a csapat. Erős, megy az úton, Tudom, hogy bírni fogja...szurkolok Neki!

Kívánom, hogy mindenki, aki úgy érzi, hogy el kell mennie az útra, megtapasztalja mindazt, amit zarándoklatunkon átélhettünk...

Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. szept. 29.

Főhajtás

Ha beütöd az "El Camino Santiago" kifejezést az ismert keresőbe, több, mint másfél millió találat jelentkezik.

Miről szólnak e találatok? Nagy része a történelmi és vallási áttekintés, az úttal kapcsolatos rendezvények, a szálláshelyek és egyéb praktikus tudnivalókat elemzi. Azután vannak a beszámolók...ki, hogyan, hány nap alatt járta végig ezt, vagy azt az utat.

Csakhogy az úton olyan zarándokok is vannak, akik szenvednek, kínlódnak...akarják...mégis fel kell, hogy adják.





Róluk ritkán szól az írás, az Ő szenvedéseik ritkán jelennek meg.
Miért írok erről?

Talán a chicagoi egyetemi oktató leányzó jutott eszembe, aki mosolygott, miközben sem a térde, sem a dereka nem bírta a terhelést? Igen Ő is!

Talán a német szoftveres férfi jutott eszembe, aki este hétig gyalogolta azt a távot, amit én kettőre magam mögött tudtam? Igen, Ő is!

Talán a törékeny "madárcsontú" német hölgy jutott eszembe, aki buszra szállt, mert nem bírta? Igen, Ő is!

Már írtam arról, hogy kapcsolatban állok az úton levő magyar "csapatokkal". Jó hallani Róluk, örömmel lelkesítem Őket. Nem rejthetem véka alá, hogy Ők is kűzdenek napi problémákkal: sípcsont szalag gyulladás, számtalan vízhólyag, mely végső soron ellehetetleníti a gyaloglást, vagy olyan probléma, melytől nem tud lábraállni a zarándok...

Kudarc-e, ha valaki nem tudja végigjárni az utat?

"Az út ott kezdődik, ahol rálépsz, és ott fejeződik be, amikor abbahagyod."

Így tehát szó sincs kudarcról...a lelkedben a szenvedés is a megfelelő helyre kerül. Igen, jólesik azt mondani, hogy "végigmentem a francia úton"...de néhány pillanat múlva rájössz, hogy kevés embernek mond bármit is a "francia út". Lehet 200-400-600-800 km. Bármennyi, ha Te teljes szívvel mentél...minden tisztelet a Tiéd. Nem a mennyiség számít!

Üdvözöllek Benneteket, kik elindultatok, kűzdöttetek, és volt erőtök feladni akkor, amikor a biológiai "út" ezt megkövetelte!

Minden tiszteletem a Tiétek!

Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. szept. 21.

Érzések, érzelmek...konklúziók

Elérsz egy kort...ah dehogy, ez nem szükséges..elérsz egy állapotot...igen, így már jobb, összeáll benned a múlt tapasztalása...és - ha részed volt benne - összeáll az ÚT tapasztalása.
Ülsz az érzelmeiddel és a tapasztalásaiddal...szeretnél előre látni...szeretnél tanácsokat adni az utánad jövőknek (és néha tanácsokra szorulsz...de ezt csak később tudod meg).
Tudod, hogy nem ugorhatók át és nem kerülhetők meg a nehézségek...de a lecsendesült lélek könnyebben lép át rajtuk.
Régóta ismerek egy eldalolt verset: tetszett, sokszor hallgattam. Ma mégis másként hatott rám. Ezért született e bejegyzés. Ma azt hallom ki belőle, amit fontosnak érzek...nem csak érzelmileg, racionálisan is. (És csak látszólag egy "egyszerű" szerelmes vers)
Megosztanám Veled:

Szabó Irén - Szeitz Kriszta : Mondj igent

Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
Megcsodálni a fényt, s a naplementét?

Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
Átélni két ember valós nászát?

Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
Hogy megsimogathassam a lelkedet?

Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát ha kell, elfogadni,
Tárgyat, s pénzt eszköznek tekinteni,
S a Földet ajkaddal érinteni?

Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
Beteg állatot megsimogatni?

Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárványsugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
Átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
Tanulni abból ha megköveznek?

Tudnál e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, s bárki mást?

Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.





Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. szept. 16.

Úton és itthon...

Ülök a szobámban...este van, itt az ősz. Odakint hallkan szemerkél az eső. Naponta kapok leveleket, értesítéseket az úton levőktől..Van aki esténként ír...vannak akiknek az itthon levői tudósítanak.

Jól vannak, rójják az utat..ahogy én is róttam...átélem, ami lejátszódik Bennük. Jól esik hallani Róluk, jólesik újra megtapasztalni az utat. Nincsenek csodák! Szinte ugyanazt érzik, ugyanarról számolnak be...

József és Sándor Nájerában, Tamás és Enzo Burgoson túl... ugye nem hittétek volna? Erősek vagytok, már mindent tudtok az ÚTról.

Én itthon, miközben Benneteket olvaslak...egy dologban vagyok teljesen biztos:




Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. szept. 12.

Együtt - évtizedek után

Erre a hétvégére azt mondtam, hogy "az évezred legjobb hétvégéje lesz". Ilyet felnőtt (és normálisan gondolkodó ember) csak indokolt esetben mond. Miért "blamáltam" hát magamat?
A 70-es évek elején találkoztam először a Uriah Heep zenéjével. Egykori barátnőm (vajon merre jársz Lívia?) magnóján szólt a July Morning, ami valahogy közelférkőzött hozzám (most nem részletezném az okokat).



Persze a "hetvenes évek" nem arról voltak híresek, hogy hozzáférünk minden jó zenéhez, és szabadon hallgathatjuk. A "szabcsi" (Szabad Európa Rádió), a "láxi" (Radio Luxemburg), a "futótűz" (Radio Novi Sad) volt a forrás, ahol hallhattuk ezeket a zenéket. Tizenévesként el nem tudtam volna képzelni, hogy valaha előttük állva hallgathatom ŐKET.

2010. szeptember 9. csütörtökön este 9 órakor a Uriah Heep ad koncertet a FEZEN (Fehérvári Zenei Napok)keretében.

Nyár eleje óta tudtam, hogy ott a helyem.

Farmert vettem, farmeringet és dzsekit...nyolc órakor érkeztem a helyszínre. Még tartott az Ossian koncert. Sokan voltak, kemény zene volt. Nézelődtem. Egyre több korombeli gyülekezett...aztán egyre több ismerős...némelyikkel évtized óta nem találkoztam. Gyuri a középiskolás osztálytársam - aki kamionos - büszkén mutatta a VIP sátorban készült felvételeket: itt vannak...majd negyven éve várjuk Őket.
Fiatal kollégám "talált meg"...Ő is a nagy banda koncertjét szeretné látni és hallani.

21:00-kor kijöttek: Mick Box, aki '69 óta van a csapatban! És jöttek a többiek: Trevol Bolder (1976),Bernie Shaw és Phil Lanzon (1986), Russel Gilbrook (2007).

A nézőtér (a szabadtéri állóhelyes "dühöngő") megtelt. Ennyi harminc-negyven éves agyonmosott Uriah Heep pólót nem láthatsz máshol!
Ötven felett szinte kötelező volt! Egymásra néztünk, biccentettünk...és újra a hetvenes évek valamelyik bulijában éreztük magunkat. Az elnök-vezérigazgató és a kazánkovács, a kertész és a tanár, a nyugdíjas és a korát letagadó "örökifjú", a lakatos és a logisztika vezető...

A lányok (ajjaj..ötven felettiekről szabad-e ilyet mondani?), a partnerükhöz simulva élték újra át, hogy milyen is, amikor az "asszony feketében" van.(...és megdöbbentően jól mozogtak :-) )



És benne voltunk a vokálban, akik Bernie Shaw vezényletére énekeltük, hogy: ááááá...

Miért írtam mindezt ide, a Permanens Caminora?

Mert ennek a néhány száz embernek a lelke összeért. Abban, amit az emlékek, a közös értékek jelentenek. Mindegy, hogy mi inspirál arra, hogy együtt gondolkodj, együtt érezz, és együtt örülj...

AZ ÚTON VAGY!



...ha rátalálsz valamire vagy valakire, ami vagy aki régen is közel állt hozzád, adj hálát...az élet szép!

Nos, ilyen volt "az évezred hétvégéje".

2010. szept. 6.

Életigenlés

Tegnap este nővéremékkel beszélgettem. A téma az érzések, az akarat, a lélek, az ember lehetőségei. Abban nagyon is egyetértettünk, hogy minden fejben dől el. Ari (nővérem) példaként említett egy youtube-os videot, amely olyan dolgot mutat meg, amit mi (amúgy fogyatékosság nélkül élők) és az átlaghoz tartozók el sem tudunk képzelni...

Ma átküldte az elérhetőségét...kétszer néztem meg. Remélem, Te is megnézed. Szeretném tudni, hogy hat Rád?





Reggelente az egyik kereskedelmi adón van egy bejelentkezés: egy vak (de nem világtalan) férfi "egy sóskifli sószemcséit Braille-írásként értékelve" mond az adott napra okosságokat. Furcsa jó a gondolat...reggelente meghallgatom amit Sanyi mond, és mindig elgondolkodtat... Közben én vezetek, és LÁTOK...hát miért ne lehetnék optimista?

Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. szept. 5.

Kvázi-zarándoklat

Ma reggel ismét elindultam...nos, nem teljesen reggel (3/4 9 volt az órán), de ugyanakkora lelkesedéssel, és ugyanolyan várakozással, mint az ÚTon. Több, mint három hónapja nem gyalogoltam intenzíven. Két hete, amikor  nyaralni voltunk a legifjabbal, mentem az erdőben másfél órát...meg sem kottyant, de nem is volt rajtam hátizsák. Azért éreztem, hogy az út sokat adott fizikálisan is. Mára sem múlt el a jótékony hatása.
Mára egy "rendes" kört terveztem:



Tizenhét kilométer, sok bitumenes úttal (de nem szeretem) gyönyörű panorámával, mókusokkal, békákkal...és csendes magányban.

Hét kilogrammos hátizsákot alakítottam ki (ásványvizes palackok vízzel megtöltve), és a Caminon viselt felszereléssel vágtam neki.



Az emelkedőn felérve a Rákhegy (jobbra) és a Vértes (távolban) pihentette a szememet. Meglepően jól ment a gyaloglás. Ennyi idő után azt gondoltam, hogy gond lesz az erőnléttel (főleg azután, hogy az ÚTon elvesztett kilók maradéktalanul visszatértek :-(  )
Nem, nagyon jól bírtam. Az úton megtudtam - amiről már eddig is sokszor hallottam, hogy " a fák állva halnak meg".



Könnyen és derűsen értem be a "világ legcsendesebb" településére Guttamásiba.


Leereszkedve a víztározóhoz -majd körbekerülve azt- találkoztam a "Gyöngyök útja" jelzéseivel.


A gátról körbenézve felejthetetlen látvány marasztalt.




Amikor egy sárga nyilat láttam egy villanyoszlopon, a kvázi zarándoklat valódivá alakult.



Zarándokoltam itthon, a Bakony keleti lejtőin, közúton és csapáson, tűző napon és erős szélben...gondolataim ugyanolyan tiszta folyamatokat elemeztek, mint anno...

Három óra alatt tettem meg a 17 kilométert. Ha a teljesítményt nézem, nem rossz. Ha a gondolatok szárnyalását...azt gondolom, hogy számomra már mindegy, hol zarándokolok...

Buen Camino az úton levőknek!

Most indulnak Józsefék, Tamásék...sokat gondolok Rátok!

2010. aug. 21.

Diashow az útról

Megszületett, tulajdonképpen eddig csak időm nem volt az összeállításához.








Buen Camino az ÚTon levőknek!


Ahogy a híradókban szokás

MOST ÉRKEZETT

ETUS 20 km-re van Santiago De Compostelatól - HOLNAP MEGÉRKEZIK!
ISTEN ÉLTESSEN!

2010. aug. 19.

Visszatekintés

Beszélgetek a barátaimmal...eltelt három hónap a hazaérkezés óta. Kezd kikristályosodni az út lényege. Érdekes, lassan-lassan megfogalmazódnak bennem az összegzések, egyre tisztább következtetéseket tudok kimondani.

Amikor hazaérkeztem, szinte eufórikus állapotban voltam. Az élmény háttérbe szorította a racionális helyzetértékelést. Aztán az idő múlásával (és a blog egyes fejezeteinek újraolvasásával) egyre inkább tisztult a kép. Az érdeklődő és értő baráti figyelem segített abban, hogy valódi következtetésekre jussak... Melyek is ezek?

- amikor elindultam az útra - bármennyire is nem a teljesítmény orientált - mégis úgy éreztem, hogy amire készülök, amit végig szeretnék vinni, nem hétköznapi teljesítmény. Mindannyian egoisták vagyunk kicsit...talán még a teljesítmény ünneplése is bevillant...
...az út harmada tájékán, amikor visszagondoltam az előbb megfogalmazottakra, elszégyelltem magam. Miért lennék különb bárkinél? Akik körülöttem vannak, valamennyien ugyanazt az utat teszik meg! Nem vagyok különleges! Egy vagyok a sok között...
A pozicionálásommmal soha többet nem volt gond :-)



- a sorban következő az illő alázat...Napról napra újra indulsz, térképszelvényen látod az előtted levő utat. Ez az út elején hangsúlyosan így van (később már csak nagyoltan érdekes, az út metszete szinte nem is számít). Mindig az előző napi terhelés alapján próbálsz prognosztizálni az előtted álló feladat nehézségére... Minden nap nagyot tévedsz! Egy térkép nem mutatja meg a harántköves leereszkedőt, a port, a rövid szakaszokon belül ismétlődő szintkülönbségeket. Hol nehezebbnek, hol könnyebbnek itéled meg a napi rád váró szakaszt. Talán szintén az út harmada tájékán hagyod abba az előjelzések készítését. Tudod, hogy ami előtted van, le fogod győzni. Már nem osztod kis szakaszokra (könnyű/nehéz), már csak kezdet van és vég, a test üzenete a pihenésre (és akkor cipő és zokni le, masszír és levegőztetés), majd újult erővel előre.
Ezután az út minden emelkedőjét, lejtőjét, kövezését, agyagját...elfogadod, nem minősíted és nem kűzdessz feleslegesen ellene.



Az út harmadától zarándok vagy!

Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. aug. 17.

Élek, vagyok, gondolkodom...

Ahogy a címben is jelzem... nem könnyű!
Újrakezdem az életem... ez mennyiben Camino? Nagyon..minden, ami velem történik, viseli az Út nyomát. Találkoztam olyanokkal, akik nem hisznek benne. Lehet, de ma már más irányt vett az útunk. Ők valamerre..én a szokásos úton. Találkoztam olyan régi Baráttal (és itt a nő és férfi nem különbség), aki nem kérdőjelezte meg az út üzenetét: velük napi kapcsolatban vagyok.
Várom a szeptemberi klubtalálkozást... Katival (a májusival :-) ) már skype-on beszélgettünk, de azért a való élet más. (Azért nagyon aranyos, kedves pszch... - na majd legközelebb - doktornéni benyomását keltette).
Hazaérkezésem után nagyon másként látok dolgokat. Persze.. válás,..újrakezdés..
Nem, nem ilyen szempontból. Az előbbi...nos az az én ügyem.
Sokkal inkább az emberi kapcsolatok. Ma már egyértelműen először mögé nézek...azután nyilvánulok meg.
Nem szeretnék senkit bántani, csak akkor, ha más mód nincs...de az esetek 90 %-ban van!

Jön a szeptember! Nekem a gyaloglás újrakezdése. Alig várom már...nem tudom, hogy átélem-e újra a zarándoklás örömét és felszabadultságát?

Jó utat Nektek: József, Etelka...Tamás, Enzo...most már nagyon irigyellek Benneteket!
Nem megyek el mégegyszer! Csoda csak egyszer van!
Jó visszaemlékezni..

Nézd meg a szobám falán kialakított Camino emlékhelyet...
A Credencial...az indulási (SJPP) és a megérkezési (Santiago de Compostela) pecsét, a Pireneusokban, és Fisterraban készült kép...nekem minden benne van!



Buen Camino az ÚTon levőknek! Sünikoca (Zoltán)

2010. júl. 31.

Arculatváltás

Kedves Olvasó!

Mint látod, új megjelenési formával kisérletezem. Ennek nem csak esztétikai oka van, a régi sablonban időnként gondjaim voltak az objektumok elhelyezésével.
Még biztosan lesznek apróbb nagyobb változtatások, de a tartalom marad.
Ha javaslatod van, szívesen meghallgatom.

Üdv: Zoltán

2010. júl. 28.

Az útrakelőknek és a megérkezőknek

Barátaimtól kaptam az út végén...én is szeretném továbbadni.
Isten hozott itthon Katalin, jó utat kívánok mindkét Etelkának, Józsefnek, Tamásnak és Enzonak és mindenkinek, aki útrakel vagy készül...



Omega : Hajnali óceán

Itt vagyunk egymagunk, az éjszakában hosszú még az út
Gyengülnek lépteink, vállainkon túl nehéz a múlt
Földereng a pusztaságon túl az óceán
A víz szagát hozza már a szél
És égi jelt kapunk
Hogy zarándoklatunk véget ér

Nézd
A hajnali óceánt
Hulljon gyűrt ruhánk
S térdeljünk a fényben

Nézd
Rongyos szárnyaink
Csorbult karmaink
Tűnnek már az éjben

Nézd
A hajnali óceán
Lemossa porruhánk
S tisztulunk a szélben

Nézz
A Nappal szembe nézz
A fényben az égig érsz
S megpihensz talán
Az ezüst óceán
Hajnalán

Emlékezz, volt idő, mikor értettük a farkasok szavát
Emlékezz, volt idő, mikor együtt követtük szörnyek lábnyomát
És emlékezz egy éjszakára, éjszaka jött megint
És azt hittük, az ég mindig sötét
Ezért bánt, hogy itt vagyunk
Mert zarándoklatunk véget ért

Nézd
A hajnali óceánt
Hulljon gyűrt ruhánk
S térdeljünk a fényben

Nézd
Rongyos szárnyaink
Csorbult karmaink
Tűnnek már az éjben

Nézd
A hajnali óceán
Lemossa porruhánk
S tisztulunk a szélben

Nézz
A Nappal szembe nézz
A fényben az égig érsz
S megpihensz talán
Az ezüst óceán
Hajnalán

2010. júl. 17.

Ereklyéim

Keretbe foglalom, és felteszem az "új" nappalim falára...









 


Buen Camino az Úton levőknek! 


2010. júl. 13.

Újrakezdés

Régóta nem jelentkeztem. Rövidesen felteszem amit ígértem. Nem szeretném dramatizálni a dolgokat...az elmúlt hónapok súlyos magánéleti változásokat hoztak. Elváltam, és saját lakásba költöztem.
Néhány héten belül minden a "helyére kerül", és folytatom a blogot. Az Út erőssé tett. Bírni fogom.
Jövőre remélem sok Caminot járt társsal megyünk együtt.
A következő klubos összejövetelen már én is ott leszek.



BuenCamino az úton levőknek!

2010. jún. 10.

Útközben

Eltelt néhány hét a megérkezésem óta. Az elmúlt nyár végén naponta néztem Gina beszámolóját, milyen érzéseket kelt benne az itthonlét. Nem értettem, hogy miért nem ez az első számára, hogy megossza velünk érzéseit...

Bocsáss meg Gina!

Itthon vagyok...szinte naponta próbálkozom a blog folytatásával. Még mindig tíz centivel a föld felett járok, minden nap találkozom valakivel, aki tudott az utamról, és mesélhetek. Ma is, amikor az egyik boltban futottam össze egy régi ismerőssel. Kedvesen érdeklődött, és értőn hallgatta az élményeimet. Nagyon megérintett, amikor világossá vált, hogy követte utamat a blogon...

Most néha nem tudom, hogy nem vagyok e sok valakinek az élményeimmel. Nem szeretnék senkit sem terhelni, ugyanakkor rengeteg élményem van, és egy hónapig csak akkor hallottam "magyar hangot", ha énekeltem. És néha nagyon jól esett énekelni.

Például, még az út elején, amikor egy reggeli órán a következő kép tárult elém:


Szinte kikívánkozott belőlem, hogy "...virágok közt Veled lenni, tudom szép volna kedvesem..."

Tehát tudok-e összegezni? A harmadik verziójánál tartok a zenei aláfestéssel készülő képválogatásnak. Szándékom szerint egy 7-10 perces filmformátumú öszeállítást készítek, mely az úton készült jellemző képek hangulatilag megfelelő zenei háttérrel készített produkciója lenne. Dolgozom rajta...


Miért ilyen lassan halad ez a dolog?

A blog írásakor semmilyen egyéb napi történés nem volt. Ha abbahagytam egy problémakört, később ugyanott várt, mivel nem volt semmi új történés az adott témában. Itthon ezt nem lehetett volna elérni, mert kapsz egy telefont, valaki mesél valamit...stb. Ott mindent a legmélyebb szintig át lehetett gondolni...

A hazajövetel után ez változott meg. Ha átgondolok egy témát, estére a napi történések új dimenzióba helyezhetik, vagy olyan plusz adalékkal szolgálhatnak, amit nem hagyhatok ki. Na ezért nehéz ma még.

Valamivel azért aktivizálni szeretném mindazokat, akik figyelmet szenteltek rám: komolyan jó lenne a következő évben egy nagy közös hazai Caminot járni. Szívesen vennék minden érdeklődést, rengeteg időnk van, hogy egy jó dolgot kitaláljunk.
Várom hozzászólásaitokat az alábbi képpel, melyet a granoni templomba érkezésemkor készítettem...ilyen a Camino!



Buen Camino az úton levőknek!

2010. máj. 31.

Camino blog - hogyan tovább?

Szép lassan sikerült visszarázódnom a napi létbe. Ez nem azt jelenti, hogy ugyanaz vagyok, aki útrakelt 2010. április 14-én.

Tudom, hogy megváltoztam. Ez az út nem múlik el senkiben nyomtalanul. Sok élményem van, sok érzés - amiről menetközben nem tudtam eldönteni, hogy csak múló, vagy maradandó  - véglegesen befolyásolja gondolkodásomat, és ezen keresztül az életemet. Sok, meghatározó változás részese vagyok, de határozottan tudom a helyem és tudatosan tervezem a jövőmet.

A 800 km alatt valamivel tökéletesen tisztában lettem: erős akaratom van, lelki hátterem stabil, fizikailag erős vagyok. A szunnyadó hit erőre kapott. Már nem válaszolnék az esetleges hitbéli kérdésre azzal a sztereotípiával, hogy " a magam módján". Hiszek és jó hinni. Nevezd bárminek vagy bárkinek a hit tárgyát vagy személyét...ha hiszel, akkor ugyanazt gondoljuk. És még egy érzés: vállalni, hogy hiszek! Nekem természetessé vált. Így jó!

Elkezdtem összegezni (statisztikailag is) az utat. A fotók feliratozását is szép lassan elkezdtem. Valamiféle nagy útzáró (remélem, hogy nem blogzáró) postot tervezek, kis türelmet kérek.

Megyek-e még a Caminora? Ma egyértelműen úgy érzem, hogy nem!  Ennek egyetlen oka van: ez az út nekem akkora élményt jelentett, hogy sem egy másik út zarándoklásával, sem ugyanezen út ismételt végigjárásával nem szeretném befolyásolni ezt a felülmúlhatatlan érzést.

Hogyan tovább? Sokmindenen gondolkodom, de valami már fixen megragadt bennem: van egy út, a  Mátraverebélyt Máriacellel összekötő 760 kilométeres Via Margaritarum. Ez a Gyöngyök Útja.

A jelzése:


Az út pedig itt látható (klikk a nagyobb képért):


A honlap elérhetősége: http://viamargaritarum.info/

Akár még azt is el tudom képzelni, hogy a következő évben Veletek közösen vágjunk neki  (egy-kettő vagy három ütemben) a távnak.

Készítem az összegzést, de előzetesen Józsefnek a kalapomról: a Decathlonban vettem, angol impregnált lovaglókalap. Nagyon jó volt napon, esőben. Szeretem és örömmel tekintek rá a szobámban...tudom, hogy mindig segített.

Buen Camino az úton levőknek!

2010. máj. 23.

Képek közzététele

Többször nekifutottam a képek szelektálásának, de nagyon nem tudtam dönteni, hogy melyik kép kihagyásával csökkentsem a mennyiséget, ezért összesen 200 db körüli képet sikerült csak kihagynom.
Így viszont a legegyszerűbb eljárásnak az tűnik, ha a megmaradt képeket felteszem albumba, ki-ki nézegesse kedvére.

Az elérhetősége a számláló feletti linkre kattintva aktivizálódik.


Az Út végén 

2010. máj. 20.

Túlélés

Megérkeztem és túléltem az első munkanapot. Most rendezem az elkészített fotókat, remélem rövidesen fel tudom tenni, és láthatóvá válik amit eddig csak írásban próbáltam meg szemléltetni. Sok képet készítettem, a feldolgozás formáját még nem sikerült teljesen kitalálnom, de remélem, hogy a hossszú hétvége elég lesz a megalkotásra.

Majd' 9 kg-ot fogytam. Ma szinte mindenki rámcsodálkozott. Pedig ettem rendesen - na ja a zsírégető programok netovábbja az El Camino.

És most kívánok sok erőt Katalinnak, aki holnap kezdi a Pireneusok meghódítását.

2010. máj. 19.

Újra itthon

Hajnali 2:39. Itthon a saját gépemen jelentkezem be (az imént ékezet nélkül írtam - újra meg kell szoknom). Jánosékkal jöttem az Óbaroki pihenőig, és Csabáék jöttek értem. Köszönöm ezúton is...

A bal fülem teljesen eldugult a mallorcai leszálláskor. Most csak reménykedem, hogy reggelre nyoma sem marad. A fürdővizem folyik, 32 nap után először nyúlhatok el a kádban. Zoltán kollégám kiváló barackja volt az első, amit itthon "magamhoz vettem". Mióta elmentem, nem ittam tömény alkoholt. Bor vagy sör, e kettő jöhetett szóba. Most jól esik a pálinka. Oldja a bennem levő feszültséget (milyen feszültség? - hallom - egy hónapig sétáltál!) Igen, egy hónapig mentem Spanyolország híres zarándokútján. Minden éjjel máshol aludtam, minden nap más távolságokat tettem meg...és minden nappal más lettem. Minden nappal új barátaim lettek, akik ugyanazt tapasztalták és élték meg: sokkal szerényebben, sokkal több empátiával...egymásra vagyunk utalva.

Valami újra indult, ami egykor megszakadt. Valamit másként látok, ugyanúgy, mint ahogy egykor már megpróbált tanítani nekünk, akinek gondjaira bíztak szüleink.

Voltam majd ezeréves spanyol templomban, ahol magyarul olvashattam fel az aznapra rendelt szentíras egy részét...

És áldoztam negyven év után a santiagoi katedrálisban!

Buen Camino minden úton levőnek!
Mától tudom, hogy mindig valaki úton van - talán ott, ahol én is szenvedtem kicsit...

2010. máj. 17.

Fisterra

Szoval vegervenyesen vege. Ma delelott buszra ultem es 100 km utazas (!) utan leszalltam Fisterraban. Azert a busz rendesen tele volt ismerosokkel! Tegnap este elert a natha, meg Monte Do Gozoban a nemet szobatarsak amikor ejszaka unneplesbol megjottek, kinyitottak az ablakot (na, ja a tinto melegit). En olyan szerencsetlen agyon aludtam, hogy a legaramlat utvonalaba kerultem. Hajnalban arra ebredtem, hogy nagyon fazom, de ezek szerint mar keso volt. Most hapcikiraly vagyok. Delelott gyorsan kerestem egy szallast (az utolsot), es elindultam felfedezoutra.
Csak felsofokban tudok beszelni. Az idojaras fantasztikus (hallom otthon is, csak ellenkezo elojellel), es a latvany szinte festendo. Hat igen, nem veletlenul mondjak, hogy ezt nem szabad kihagyni. Felmentem a kilatohoz, ami kb 4 km-es konnyu tura volt, es rengeteget fotoztam. Harom orakor ertem le a partra, ahol az egyik etterem teraszan ettem egy menut: salatat es tengeri herkentyus paellat...Finom volt a sor is hozza.

Megszaradtak a ruhak is, igy holnap nem kell "illatmintaval" a hatam mogott utazni. Megyunk vissza a kulturletbe...

Holnap reggel indulas vissza Santiagoba, majd ki a repuloterre, es Palma de Mallorca erintesevel ejjel erkezes Becs repuloterere.

Harmincket napot terveztem be az utra, ebbol harmincat gondoltam gyalogolni, a ketto tartaleknap volt betegseg, vagy barmi mas esetere. Eddig mindent sikerult tartani. Harminc nap volt az ut, sikerult Fisterrat is latni...remelem, hogy a hazautazas is rendben fog lezajlani.

Buen Camino az uton levoknek.

2010. máj. 16.

Santiago de Compostela

Megerkeztem. Reggel 8 elott erkeztem a varosba, amely meg szinte nem is ebredezett. Csak nehany zarandok kopogtatta botjait. Alapjaban veve tegnap meg "belefert" volna, hogy tovabbjojjek Monte de Gozobol. Nem igy akartam megerkezni. Elo akartam kesziteni a lelkemet a talalkozasra. Ennek nagyon jo alaphangjat adta, hogy tegnap keso delutan osszefutottam a lengyel holgyekkel. Oket akkor veszitettem el, amikor betegen kifekudtem egy napra. Ugy gondoltam, hogy mar nem talalkozom veluk. Hatalmas orom es nyakbaborulas volt a talalkozas oromere. Az este nagyon nehezen aludtam el. Hiaba mentem hatalmas tavot (kb. 35 km), egyszeruen nem ereztem magam almosnak. A mai nap, Finisterra es a hazautazas kavarogtak a fejemben.
Tegnap rengetegen mozogtak az utolso szakaszon - kifejezett helyi "kistaskas" tulsuly volt a zarandokok kozott. Delelott nem is lehetett oket elkerulni, mignem egy Barban - ahol en is megettem egy bocadillot - lemaradtak. Ugy tunik, hogy max 15 km-ig mennek, mint a felhuzosjatek, aztan kaja utan kesz. Keso este talalkoztam nemelyik csapattal a szallason.
Ez igy volt jo, mert a "huzos" delutant zomeben egyedul tehettem meg. Eredetileg ugy terveztem, hogy a leheto legkozelebb jovok Santiagohoz, hogy reggel idoben erkezzem, mivel a szentev es a hetvege miatt nagyon nagy tomeg varhato. Nos jol ki van ez talalva, az utolso 20 km-en csak ez az egy szallas van. igy ezt "valasztottam".

Tehat reggel idoben erkeztem, a katedralis elotti teren meg kevesen voltak, de azon kevesek szemeben is ott csillogott a konny. En sem tagadom - kimondhatatlan erzes volt. Az elmult 30 nap orome, fajdalma, gyotrelme es minden atelt erzelme vegigment a gondolataimon...es az, hogy masfel evvel az elhatarozas utan itt vagyok...a vegere ertem.

A megnyugvas utan megkerdeztem a posztos rendort, hogy hol adjak ki a Compostellat. Ez az az oklevel, mely hivatalosan igazolja, hogy megtetted a zarandokutat. Elmagyarazta, es elindultam a szekesegyhaz mogotti kis mellekutcaba. Ki allt a sor elejen ? Marco a venezuelai! Lefogyva, faradtan (szerintem valamennyien igy nezunk ki), de hatartalan orommel lapogattuk egymas vallat. Aztan a nap folyaman sorban jottek a volt utitarsak. Nem tudok maskent fogalmazni: felemelo erzes, ahogy ujra talalkozol azzal a spanyollal, aki 200 km-el ezelott kisegitett reggel a kezmososzappannal, vagy azzal az olasszal aki a szakado esoben lefotozott a galiciai hatarjelzonel es igy tovabb... Nem ertjuk egymas szavat, de olyan melegseg jon at, ami, ha nagy szavakat hasznalhatok, biztato arra nezve, hogy nincs veszve minden - az emberek nem kozombosek egymas irant.

A katedralis kozeleben sikerult szallast berelnem - ma egyedul alszom egy szobaban. Ezt a luxust engedem meg magamnak az elmult 30 napert. Gyorsan lepakoltam a holmimat. es furcsa erzessel, hogy nem huzza semmi a hatamat, elindultam korulnezni. Elkezdtek zugni a harangok. Ez nem egyszeru harangozas, ennek valamilyen dallama van, es a szuk utcak visszhangzasaban egeszen kulonlegesse valik. Magam is bealltam a sorba, mely a katedralis elott allt. Szep lassan haladtunk elore, majd amikor beertunk konstataltam, hogy elkezdodott a mise. Persze, vasarnap van, igy nem, vagy nemcsak a deli zarandokmise van. Ugy rendeztek fiatal kispapok a dolgokat, hogy aki csak az epuletre kivancsi, egy utvonalon bejarhassa, mig aki a misere marad, az valahol talaljon egy helyet. En megalltam az egyik oszlop mellett. Vegighallgattam a miset, es a zarandoklatom vegso allomasakent aldoztam a santiagoi katedralisban.Veglegesen megerkeztem.

A szertartas utan kiderult, hogy mit jelent a tomeg az itteni leptekekben. A katedralis korul harmas-negyes sorok allnak tobb szaz meter hosszan, hogy bejussanak. Szerencsem volt, igy most az ebed utan nyugodtan ismerkedhetek a varossal.

A fohaszrol

A mise alatt fohaszkodtam mindazokert, akik rokonkent, baratkent, ismeroskent es ismeretlenkent oly sokat segitettek abban, hogy eleg erom legyen.

...es fohaszkodtam azokert is, akiktol mindez termeszetes lehetett volna, de nem voltak velem.

Katinak es mindenkinek aki jon

A fizikai ero fontos, atsegit az elso napok megterhelesen - azutan ugyis megszokja a test.
Ha olyan tarsakat viszel magaddal a szivedben es gondolataidban, akikert kepes vagy "barmit megtenni", mar nagy baj nem erhet.
Ha kozben olyan biztatast kapsz, mint amiben nekem volt szerencsem, legyozheted a nehezsegeket, es biztosan sikerulni fog. (Nem csak a blogra gondolok, de pl. egy jokor jott SMS szarnyakat ad...)

Buen Camino!

2010. máj. 14.

Arzua

Reggel 7 ota valtozo intenzitassal esik az eso. Tegnap nagyon faztam, a mosott ruhak sem szaradtak meg. Igy aztan kinek-kinek az elkepzelesere bizom a tisztacsere megvalositasi lehetoseget...
Na, tobbek kozott ezert sem szeretem az esot, raadasul a homerseklet az eso miatt mara enyhult, ez ismet arra jo, hogy kivul-belul vizes legyel. Amikor megalltam reggelizni, rutinosan az also poloig levetkoztem. Igy legalabb az elso borzongato erzesek utan mar elviselhetobb a vizes ruha. Amikor elindultam, es vettem fel az anorakot az ujjan kondenzviz csorgott ki. A "lelegzo" anyagok ugy vannak kitalalva (ha jol tudom), hogy kivulrol a csapadek tul nagy meretu ahhoz, hogy atmenjen a szovetracson, de belulrol a vizpara ki tud jutni. Viszont, ha kivulrol a folyamatosan permetezo esocseppek elzarjak az utat, az az egy-ket liter folyadek bizony csapdaba kerul.

A tegnapi szallasomrol es az esterol. Azt hiszem, hogy igy jobb, hogy a klasszikus nagyszallasokat mar elkerulom. Arra menjenek a fehercipos kistaskasok. Az elmult ket napban es a maiban is maganszallason szalltam meg - 5 Euroval tobb a szallas, de legalabb elviselheto. Nem szeretnem a veget illuziorombolo elmenyekkel tetezni. Legfeljebb az utolso ejszaka lehet ilyen.
Tegnap este egy kellemes kis falusi fogadoban voltam. A szoba hatagyas volt, amikor megerkeztem ketten voltak meg csak. Hazasparra gondoltam, mivel egy also es felso agy volt elfoglalva. Altalaban az ember also agyra hajt, konnyebb pakolni a reggeli indulaskor. Aztan megismertem a szobatarsakat: ket nemet fiatalember szemelyeben.
Jott meg egy nemet hazaspar, es teljes volt a letszam. Volt meg nehany hasonlo szobaja a tulajnak, azok is lassan megteltek. Este sajatos zarandokmenure lehetett befizetni: 10 Eur volt, viszont annyit ehettunk, amennyit akartunk. A menu: valamilyen helyi zoldseges, tesztas es rizses leves, sulthus tonhalas mediterran salataval (nem rossz igy), desszertnek en sajtot gyumolcssajttal valasztottam. Ez egy feta-szeru, de nem sos sajt volt: nagyon erdekes es finom parositas. Es persze tinto.
A tulaj nagyon eredeti figura: alacsony, nagy szakallas es nagyon jol kommunikal. A spanyolon kivul franciaul es angolul beszel, az ettermeben operareszletektol a regi spanyol nepzenen at Edit Piafig terjedt a repertoar. Kifejezetten jo volt ott ulni, es vacsora utan beszelgetni. Ja es persze befutott a kandalloba is...

A beszelgetesekrol

Sokan azert felnek elindulni, mert kevesnek tartjak a nyelvtudasukat ahhoz, hogy egyutt tudjanak lenni a zarandoktarsakkal. Az en angol tudasom meglehetosen passziv. Ez annyit jelent, hogy felnott fejjel tanultam, de a kurzus befejezese utan ugy alakult az eletem, hogy hosszu idon keresztul nem volt szuksegem a napi hasznalatra. Igy aztan szepen "besult" az internetes olvasasba. Amikor elkezdtem az utat, a legegyszerubb kifejezesek sem jutottak eszembe. Ma az itteni kommunikaciohoz szukseges dolgok mar nem nagyon okoznak gondot, raadasul a valoban kommunikalni szandekozok minden segitseget megadnak a megerteshez. A tegnap este nagyon jol illusztralta ezt. A fogados, akit eredeti modon Michelangellonak hivnak, mindenkivel megprobalt az altala ertett nyelven beszelni. Igenam, de csak egy spanyol ult az asztalnal, a tobbiek nem nagyon beszeltek ezt a nyelvet. Michelangello nemzetkozi szavakat hasznalva - nemi pantomimet is bevetve - meselt a spanyolok impulzivitasarol, hogy mindenki ertette, hogy mirol van szo.
Persze vannak olyanok, akik nem segitenek a megertesben - de ez nem szamottevo.
Alljon itt egy rovid sztori, hogy mennyire bele tudunk melegedni a kommunikacioba:
Az este az asztalnal egy spanyol, hat nemet, egy kanadai es ket belga ult velem egyutt. Mindenrol folyt a szo - tobb nyelv felhasznalasaval, amikor is nemet szomszedom megkerdezte a kanadai ferfit: Do You speak English and French? Si! hangzott spanyolul a valasz (mivel kozben Michelangello spanyolul tartott valami humoros meset...)
Na hatalmas ossznemzetkozi "rohoges" tort ki.

Ha Isten segit, vasarnap ezt az utamat is befejezem...

2010. máj. 12.

Portomarin

Bevallom ferfiasan tegnap este a szallo elotereben levo gepen probaltam blogolni...na ezert lett olyan amilyen. A gep egy torony (mint egy parkoloora), eleallva(!) lehet irni, mikozben ki-be jar a jonep. Na ez lett belole...

Tegnap este megtapasztalhattam az utolso 100 minden "pozitiv" elmenyet. A szobaban, ahol helyet kaptam, egy francian es harom olaszon kivul csak spanyolok voltak. Este fel kilenkor mp4-el rogzitettem a szobaban tapasztalt hangzavart. A spanyolok kb 1,5-szor gyorsabban beszelnek, mint mi, emellett szinte folyamatos kozlesvagyuk van... Este a fulembe tettem a fulhallgatot, es az elmult evi logisztikabuli zenejet feltekerve probaltam elnyomni a hangzavart. 11 korol csend volt korulottem, igy lekapcsoltam, es elaludtam.
Altalaban a zarandokszallasokon reggel 6 korul indul az elet, fel hetkor szokott villanykapcsolas lenni. Aki hamarabb indul, megprobal nagyon diszkreten keszulodni a sotetben.
Ma "reggel" ot negyvenkor(!), egy spanyol, mintha az iment hagyta volna abba, folyamatos dumaba kezdett, majd kapcsolodott a tobbi is. Villany fel! Ketsegbeesve kerestem meg a szemuvegemet, megneztem az idot, es rajottem, hogy ezek ott folytatjak, ahol tegnap abbahagytak. Na, gondoltam, az en tempomhoz tokeletesen jo a 6:40 addig legalabb kiurul a szoba. Nehany perc mulva furcsa - az elmult idoszakban nem tapasztalt dologra ebredtem: illat, nem szag. Kinyitottam a szemem, es a mellettem levo felso agyas spanyol lany alapozot kent fel.

Csaba! Mar nem csak a tintot adjak kulon penzert Santiagoban...mar sminkelnek is az uton...mive lesz a vilag?


A mai ut "oromgyaloglas" volt. Minden tekintetben konnyen es jol erzem magam.


Beszelnem kell Rola, hat megteszem. A Cruz De Ferro ota lelkem, szivem, emlekeim mind-mind uj viszonyba kerultek. Tegnapelott megneztem az elhozott filmeket. Maskent latom...mashol van.



Kapcsolatok

Sokan sokfelet mondanak  arrol, hogy erre az utra mikent jo eljonni.
Egyedul, tarsasaggal esetleg feleseggel vagy partnerrel. Elozetesen en is osztottam azt a velemenyt, hogy partnerrel tul nagy kihivas, mivel nem ugyanaz a tempo, nem ugyanaz az elmeny - igy akar a kapcsolat rovasara mehet.

Ma delutan - az eddigiektol elteroen - az ebedet jeloltem ki foetkezesnek, es betertem egy poromarini etterembe. Ekozben lettem figyelmes egy parra, akiket latasbol nehany napja ismerek. Szinten itt ebedeltek, de lathatoan tovabbigyekeztek, ma meg menni akartak nehany kilometert.
A ferfi nagyon hasonlit Hugh Grantra - ami valljuk meg nem egy hatranyos dolog -, de a holgy is, ami viszont abszolut nem tunik elonyosnek. Ezen egy darabig elidoztem, mikozben az ebedem elkoltese mellett oket figyeltem.

Ok vegeztek, es keszulni kezdtek. Odakint csendes eso esett, igy ennek megfeleloen csomagoltak. A holgy harom perc alatt menetkesz volt. A ferfi szerencsetlenkedett (miert, mit tegyunk mi a nok nelkul?), mar ketszer eljutott addig, hogy indulhatnak, csak mindig ,maradt valami a kezeben, aminek art az eso...
A holgy turelmesen, mosolyogva es valami foldontuli szeretettel nezett parjara, amikor szukseget erezte  - vigyazva, hogy meg ne bantsa a teremtes koronajat - pici javaslatokat tett, amibol aztan kialakult egy komplett becsomagol ferj, aki ugy mehet ki az esore, hogy semmilyen fontos dolgat nem eri kar.

Revidialom az eredeti elkepzeleseemet. Egy jo kapcsolat boven kibirja a Caminot.

Belul vagyok a 100 km-en. Ha a vilag kerek marad, vasarnap Santiagoba erek, hetfon kimegyek Finisterraba, es kedden este repulok haza. Nem lesz baj. Ma negy hete indultam el. Nem volt ket egymast koveto ejszaka, hogy ugyanott aludtam volna.

Faradt vagyok, de a meg nagy elmenyek varnak ram

2010. máj. 11.

Sarria

Csabanak igaza volt az elozo hozzaszolasban. Egyreszt a Tricastellai valasztas: en a hegyet valasztottam, ez azt jelentette, hogy 6,5 km-rel rovidebb az ut, cserebe egy 900 m koruli  csucson kell atjutni. Permetezo esoben ez kulon elmeny. De mar nem zavar semmi.
Az sem, amit Csaba elorejelzett: a zarandokszallason a sorban elottem kifogasalan por- es sarmentes sportcipoben alltak. En barhogy igyekeztem, nem tudtam kikerulni a sarat...

Azt hiszem, hogy a napi elmenyek innentol valoban valtoznak...de, ha  lesz mit, megirom.

2010. máj. 10.

Fonfria

Azt hiszem van az utnak olyan resze is, amit buntetesul kapunk. Nekem a mai annak tunik (remelem, holnap nem folytatodik). Reggel esore ebredtem, gyakorlatilag azota folyamatosan esik. Felmentem az O Cebreirora, semmit nem lattam, mivel folyamatosan felhoben mentem. A hegy teteje ota vizszintesen esik, nagyon hideg szel fuj. Meg delelott az egyik puloveremet levettem, hogy maradjon valami szaraz delutanra. Tiz ora korul atazott a cipom, azota vizben cuppogtam. Ennek egyetlen elonye volt, hogy gond nelkul sikerult a pedikur :-)

Nem volt egyetlen szaraz ruhadarab rajtam. Delutan fel harom korul erkeztem meg, abszolut kimerulve, es atfazva. A zarandokutak teljesen el vannak azva, bokaig ero agyagos sar es viz boritja.

Az elobb tapasztaltam, hogy valahol beazott a hatizsakom, igy "kicsit" vizes a halozsakom is.

Na, most valoban szenvedek a korulmenyektol. Remelem abbamarad az eso, es javulnak a korulmenyek.

Hogy valami jo is legyen: ma atleptem Galicia hatarat (ezt egy gyorskep meg is orokitette).

2010. máj. 9.

Vega de Valcarce

Hegyek kozott "fut" az ut, jolesik menni. De eloszor a tegnap esterol nehany szot. Mivel tegnap minden fizikai energiamat sikerult mozgositanom, igy estere farkas ehes lettem. A szallas a templom udvaran kialakitott barakkszeru epitmenyben volt, ami ugy nezett ki, mint egy nagyon igenyesen osszerakott sufni, tehat jol megacsolt, amde nem hoszigetelt. Ez futott korbe a templomudvarban, egy-egy fulke ket agyat foglalt magaba, de ket meter felett egy volt a legter. Ezekben voltak a furdok es wc-k is kialakitva. Vigasztalanul esni kezdett, tehat azva-fazva vonultam a tusoloba, ahol a benti meleg viz es a kinti huvos huzat talalkozott az ember boren. Ezek azok a dolgok, amik szuksegesek annak megelesehez, hogy ez nem egy turistaut. A furdes utan felszaraz anorakomat rahuzva az osszes felsoruhazatomra elindultam valami vacsorazohelyet keresni. Erre a muveletre a spanyol hagyomanyokat nem ismero mar tobbszor rafizetett. Ugyanis szigoru ertelemben vett vacsora este 7-7:30 korul kezdodik. Ekkor adnak menut, ami nekunk meglehetosen erdekesen hat. Peldaul egy bolognai eloetel utan egy steak...
Ezt a hagyomanyt ugy lehet kijatszani, hogy egesz nap lehet kapni egytaleteleket (pizzak, tesztak es helyi sajatossagok). Tegnap en ezzel eltem: ettem egy adag carbonarat egy tintoval (vorosbor), majd ugy ereztem, hogy kell meg valami, igy egy adag csirkehusgombocot videki korettel...es tintoval.
Ezalatt sikerult fel is melegednem. Visszaterve a szallasra Trevorral az ausztral szoftveressel, akivel egy "kabinba" kerultem, megallapodtunk abban, ha reggel is esik, akkor nem sietunk az indulassal.
Egesz ejjel esett. Reggel hetkor kezdtunk tollaszkodni, majd meg szemerkelo esoben nekivagtam az utnak. A jelzesek a szolohegyek iranyaba vittek, ahol is utolert a vegzet. Olyan hatalmas felhoszakadast kaptam a nyakamba, amit szabad eg alatt meg nem ertem. Vorosagyagos-koves hegyi tajon vezetett az ut, kivul csorgott a viz az anorakon, belul pedig a megeroltetes miatt a pulovereken. Mire a kovetkezo telepulesre ertem, tudtam, hogy mindegy, van-e rajtam ruha vagy nincs: elaztam. Bementem az elso "Bar"-ba, ahol a tobbi zarandoktars hasonlo cipoben jart. Poloig levetkoztunk, es megprobaltunk alkalmazkodni a korulmenyekhez. Megreggeliztem, majd  - barmennyire viszolyogtam - felvettem a vizes pulovereket, az anorakot es dideregve nekiindultam. Husz perc alatt bemelegedtem, mar nem szamitott semmi. Igy telt a nap nagy resze, delutanra allt el az eso. Mindent meg lehet szokni...egy ido utan mar nem azzal foglalkozol, ami irrital, hanem azzal ami fantasztikus korulotted. Az eso miatt nem mertem elovenni es a nyakamban tartani a fenykepezogepet, ezert idonkent a telefonnal csinaltam gyorskepeket. Mert azt meg kellett orokiteni, ami elottem volt. Most utolag megnezve: nem rossz. Remelem visszaad valamit mindabbol, amit menetkozben lattam.

Mint altalaban, nem allitok be fix utitervet. Ket-harom lehetseges telepulest valasztok ki, annak fuggvenyeben, hogy mit birok, dontom el a megallast. Ma az utolsoig jutottam. Tudtam, hogy a hegyek sokat kivesznek, igy kisebbre mereteztem a tavot. Ehhez kepest sikerult kifutni.
Ma talalkoztam az elso valoban negativ "lenyulos" alberguevel. Vega de Valcarceba erkezeskor talalhato egy brazil zarandokszallas. Az utikonyvek is jelzik. Gondoltam, hogy jo lesz nekem, szeretem a nepi sajatossagokat...miert ne. En voltam a mai elso, ami erdekes volt delutan harom ora utan. A fazon kerdezte, hogy sokan indultak-e Cacabelobol. Mondtam, hogy igen, erre nagyon elegedetten vigyorgott. Bevezetett a nagykonyvbe, bepecsetelt a zarandokutlevelembe, es elkezdte mondani, hogy milyen finom brazil vacsora lesz, meg reggeli...
Es mennyi? - kerdeztem
25 euro - mondta szemrebbenes nelkul.
Az van kiirva, hogy ez egy albergue, nem hotel - mondtam.
A reggeli nelkul lehet 20 euro - szolt a valasz
Akkor en most tovabbmegyek az onkormanyzati alberguebe!
Jo...de gondoljam meg, ott nincs vacsora...


Eljottem, most a nagyon kellemes onkormanyzati zarandokszallason vagyok, 5 euro volt egy ejszakara, forro teaval es sutemennyel kinaltak. A faluban 9 euroert haromfogasos vacsorat kapok vorosborral.


Oda kell figyelni.


Es egy kis kozjatek...
Tegnap utkozben egy keresztezodesben lattam ket tablat. Az egyik Molinaseca, a masik Ponferrada fele jelezte az utat. Egymas mellett volt a ket tabla. Mindegyikre irt valamit egy magyar kez: a baloldarira azt, hogy Anna, a jobboldalira pedig orok.


Igen: Anna orok!

Minden Anna (ertsd minden no) orok, akit szeretunk. Jo volt magyar gondolatot olvasni...

2010. máj. 8.

Cacabelos

Azt hiszem, ma egy kicsit belehuztam. Ha jol szamolom, akkor 33 korul all meg, es, ha hinni lehet a jelenlegi kisvaros hataraba kitett tablanak, akkor belul vagyok a ketszaz kilometeren.

Meg a tegnap esterol nehany szot. El Acebo egy olyan kis gyongyszem, amit csak kitalalni lehet. Hatalmas hegyormok oleleseben kb. 1100 meteren talalhato klasszikus egyutcas telepules, mely termeszetesen a helyi alapanyagokbol epult. Fantasztikus laposkovek vannak, ebbol all a hegy. Megkozelitese jarmuvel egy gyonyoru szerpentinen, vagy ahogy a zarandok erkezik: hegyi osvenyen.
Magat az Alberguet egy olasz hazaspar uzemelteti, a fizetseg "donativo", tehat amennyit gondolsz. Ugyanakkor nagyon keszsegesek, meghivnak vacsorara, tehat minden helyben adva van.
Az este zoldsegkremleves, sultkolbasz, fott bab, paradicsom es paradicsommartas, apritott tonhal, puding vagy joghurt es vorosbor volt a menu. Jolesett, kiados volt.
A vacsora kezdetekor itt is volt parszavas bemutatkozas a zarandokok reszerol (mi a cseh Frantisekkel egy kornek latszottunk a tobbiek szemeben...hja Kozep-Europa). Ezutan felalltunk az asztalnal, megfogtuk egymas kezet, es aki el tudta (akarta) fogadni a kerest, a sajat nyelven elmondta a Miatyankot...


Hatalmas esore ebredtem, ilyen csak a hegyekben lehet. Negy ora korul biztos voltam benne, hogy a helyi idojaras elojelzes nem tevedett (sajnos a hatralevo idore is esot josol). Hat ora korul mozgolodni kezdett a szallas, en het orakor leptem ki az ajton. Az eso nem esett, de nagyon friss es esoszagu volt a levego.
Azt hiszem az eddigi utam egyik legszebb delelottjet eltem at. Leereszkedni a hegyrol, mikozben felkel a nap, a felhok szetoszlanak felejthetetlen elmeny. Megprobaltam fotozni, de a fenyviszonyok miatt lehet, hogy kevesebb latszik, mint amit ateltem. Nem gondoltam volna, hogy Eszak-Spanyolorszagnak ilyen reszei vannak.

Aztan csak mentem es mentem. Jo eroben ereztem magam (az utobbi napok szamos udvozlese is nagyon tud inspiralni), igy ma eddig jutottam. Kis szepseghiba, hogy tiz perccel a megerkezesem elott elkezdett esni ismet. Ez azert nagy baj, mert a ruhak nem szaradnak meg...hajjaj.

Most majd megint lesznek hegyek! Szeretek kozottuk jarni.

2010. máj. 7.

Cruz de Ferro - Celomhoz ertem

Ma elertem a Cruz de Ferrot. Azt a vaskeresztet, melyrol elindulasom elott mar tettem fel egy postot. Ez az a hely, ahova a zarandokok leteszik eletuk nehezseget jelkepezo kavicsukat vagy kovuket.

En ezert jottem el erre az utra. Amikor legeloszor hallottam az El Caminorol, valami megfogott, valamit ereztem, hogy kozom van (lesz?) hozza, csak meg azt nem tudtam, hogy mikent. Aztan az uttal valo ismerkedes soran egyertelmuve valt a kulcs: a Cruz de Ferro. Nagy kovet hordok...immaron kilenc eve.

2001. julius 5-en hajnalban autobalesetben meghalt a kisebbik fiam...Adam. Egy fatalis baleset...egy pillanatnyi elalvas. Csak 21 eves volt. A halal mindig megrazo, de az ilyen halal kulonosen az tud lenni. Egy szulo nem tud mit kezdeni ezzel...orokosen a "mi lett volna, ha" bujkal benne. Pedig nincs ilyen...csak vegleges dolgok vannak. Meg akkor is, ha evekig ugy gondolsz ra, hogy "ne felejtsek el szolni Neki...mit szol majd hozza...ez Neki is tetszeni fog...".

Az esz felfogja, de a sziv es az erzelmek nem. Nem marad mas, mint a megmaradt csaladi videoanyagok, amiket mar szinte kivulrol tudsz. A korosi horgaszat, a rokonlatogatas, a karacsony vagy eppen a szuletesnapi ajandekbontogatas, ahol a kapott erdeszruhadarabok egyenkenti simogatasa kozben oly jellegzetesen szolal meg a kamaszosan ferfias hangjan: Hat... tudod! Ez volt az az elismeres, ami fole nem lehetett menni.

Az elindulasom elotti napon otthon esett az eso. Kimentem a temetobe, es egy marek foldet vettem magamhoz a sirjarol. Ezt tettem egy piros filczacskoba, amit aranyszinu szalaggal kotottem ossze. Ez lett az en kovem, vagy kavicsom.

Amikor ma nekiindultam a hegynek, rovidesen esni kezdett az eso. Megallas nelkul mentem felfele Rabanaltol. A felhok raultek a hegyre, havas eso esett. A csucs elott nehany szaz meterrel furcsa melegseget ereztem a tarkomon. Hatrapillantottam, es egy nagyon szuk resen a nap ert el...konny szokott a szemembe.

Olyan regota keszultem, hogy lesz, amikor odaerek a kereszthez, es leteszem a kis piros csomagot. Szerettem volna minden fajdalmamat es banatomat beleadni ebbe a felemelo erzesbe. Ugy gondoltam, hogy valakivel le is fogom magam fenykepeztetni a keresztnel.

...amikor meglattam a keresztet...mintha Ot latnam viszont...kiszakadt minden belolem.

Fenykepet nem keszittettem senkivel.

Nem tudom, mennyi ido telt el, mig utrakeltem, de amikor felneztem az egre, ahol a jok vannak, hallani veltem kamaszosan ferfias hangjan: Hat... tudod!

El Aceboban vagyok - megyek tovabb Santiagoba. Az utam - szamomra legfontosabb szakasza - itt lezarult. De vegigmegyek a masik uton is...

2010. máj. 6.

Nehany kep

Ma szidtam a rendszert, duhomben megegyszer megprobaltam...vannak csodak..ez mukodik! csak bemasolom, mert keves a netes idom.

Napfelkelte a Pireneusokban I.

Napfelkelte a Pireneusokban II.

Es en is ott voltam...

Alto de Perdon

Ilyet mindenki keszit :-)

A borkut


Meseta I.

Meseta II.

Vacsora Granonban

Beloradoi delutan

Hontanas

Es a Meseta nem er veget

Lengyel-magyar ket (harom?) jobarat....


Es kozelednek a havas hegyormok

Ma delelott Astorga elott (Marco, a koreai fotos es...szoval en vagyok)

Astorga gyonyoru

Ebben a szalloban vagyok most


Valamerre arra kell reggel elindulni...