EL CAMINO spanyol kifejezés - jelentése: AZ ÚT

Mindenki úton van: megszületünk, meghalunk és közben úton vagyunk. Úton van a 80 éves parasztbácsi, aki sohasem hagyta el a faluja határát, és úton van a világutazó, aki reggelente azon töpreng, hogy éppen melyik városban ébredt. Ezekről az utakról nem készíthetők még GPS segítségével sem térképek, ezek az utak belőlünk indulnak és hozzánk érkeznek. És az úton alakulunk, változunk, sírunk és nevetünk, szeretünk és gyűlölünk, erősödünk és gyengülünk, sebeket adunk és kapunk, haragszunk és megbocsájtunk...

Vagyunk néhányan (már ami a világ népességéhez viszonyított arányt jelzi), akik úgy érezzük: be kell járni egy másik utat is, ami fizikailag is jól behatárolható - ez az út az

EL CAMINO


2010. nov. 29.

Advent

Már pénteken késő este megmutatta a természet, hogy minden úgy történik, ahogy Ő akarja. Szokás szerint nagy ijedtség volt részemről a válasz: a téli gumik még Apámék pincéjében várták az aktivizálást. Gyors programcsere: pénteken látogattam meg Őket, és berakodtam a csomagtartóba a jeges-havas utakra való "autólábbelit".

Advent= Várakozás



Szüleim is várakoznak...Karácsony másnapján ünneplik házasságkötésük 60. évfordulóját...Gyémántlakodalom!
Hatalmas dolog mindez a mai rohanó, és minden hagyományt és értéket háttérbe toló világunkban. Két ember...hatvan évvel ezelőtt igent mondott arra a kérdésre, hogy "Akarod-e...". Legkisebb gyermekükként részese, tanúja voltam életüknek. Nem, nincsenek csak jó házasságok! Ők sem csak egymás szeretésével voltak elfoglalva az elmúlt hatvan évben. De felnevelték, és a legfontosabbal - a becsülettel - engedték útra három gyermeküket. És akkor, amikor valami nagyon nagy probléma adódott, mindig tudák, hogy hol van az a pont, amit nem szabad túllépni.
Most - Hál' Istennek -  velünk vannak, és izgalommal várják a napot, amikor a gyerekek, unokák - és most már - dédunokák is együtt ünneplik a napot...
Anyám és Apám! Legyetek még nagyon sokáig velünk! A létetekkel segítetek bennünket...mint két lámpás a sötét erdőben...

Tíz évvel ezelőtt - az Aranylakodalmon - is összejött a család apraja-nagyja..
Ott volt Ádám fiam is, akiért az El Caminora elindultam. A családi csoportképen még ott mosolyog...nem tudhattuk, hogy már nincs egy év sem vissza az életéből.

Elvittem a sírjáról azt a marék földet, mely az életem súlyát jelentette. Amikor elértem a célhoz a Cruz de Ferro-hoz -  találkoztam Vele. Megnyugodtam, érzem, tudom, hogy helyen van.



Az a piros filczacskó, mely a sírjáról származó földet rejtette, mára már lehet, hogy szertefoszlott. Sok az eső, a hó és erős a szél. A föld, mely a székesfehérvári temetőből több, mint 2500 km távolságra került, szétszóródott a vaskereszt alatt, talán  ångströmnyivel emelve a hegy magasságát. De ott van, és ez már nem fordítható vissza!
Miért fontos ez nekem? Amikor Ádám kamaszodott, sokszor vetette fel, hogy szeretne valami maradandót hagyni a világban.



Ádám! Bár Neked az élet nem adott annyi időt, hogy a vágyadnak maradéktalanul megfelelj, én...utólag...talán csak pótcselekvésként...de megpróbáltam megfelelni a tiszteletreméltó akaratodnak.
Mindazok szemében, akik e blogot olvassák, Te maradandót alkottál!
Advent van...a várakozás ideje...sokáig vártam e percre, eljött, és szembe tudok nézni vele. Hiányzol, de elfogadom, hogy Neked ott jó, ahova közel tíz éve rendelt a sors.

Ez az Advent az első "beteljesült" várakozás volt. Amióta hazatértem az Út-ról, minden megváltozott...minden rossz jóra fordult.
Tegnap este odakinn hullott a hó, az első gyertya gyújtásakor a sült gesztenye és a forralt bor illata, a határtalan szeretet meghitt érzése lengte be a szobát.

Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. nov. 15.

Olvastam - tetszik

Hogy megértsd, mennyit ér 1 év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián.

Minden pillanat kincs, ami a Tied. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen eltöltheted. És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár. A tegnap történelem...

2010. nov. 11.

A "Camino-érzés"

Ma délután - egy barátom meghívására - egy céges csapatépítésen meséltem az élményeimről. Ennek kapcsán "kénytelen" voltam meghatározni és rendszerezni magamban azt az érzést, amit az ÚT jelentett. Újra átolvastam a blogban lejegyzett történéseket, érzéseket...és újra átéltem... némelyik olyan kristálytisztán jött elém, amit elképzelni sem tudtam volna.
Most tudom, hogy mennyire kellett az útközbeni blogolás...ma már a felére sem emlékeznék annak az érzésnek, amit ott élhettem át. Ám a leírt élmények, a szavak egymásutánisága nekem az élmény újraélését jelenti. Így a baráti felkérésből - az örömteli találkozáson túl - számomra is maradandó élmény lett.

A beszámoló felépítésében egy rövid (de a tényeket előtérbe helyező) szakaszt szenteltem a felkészülésnek, majd képes útibeszámolóval próbáltam elmondani az út élményeit és érzéseit.

Miközben beszéltem, akaratlanul is figyeltem a hallgatóságot...igen, volt aki az óráját nézte...Nála még nem érkezett el az idő, Ő még csak egy útibeszámolót hallgatott.
Többen voltak azonban, akik verbális illetve non-verbális módon jelezték érdeklődésüket...nálam is így kezdődött egykor...

Nem az út (a megtett kilóméter) a lényeg - a hozzá vezető út!

Talán VALAKI a hallgatóságból küld egy mail-t: "érdekelne a ..."

Köszönöm, hogy elmondhattam Nektek az élményeimet...ha bármiben segíthetek, örömmel teszem!