EL CAMINO spanyol kifejezés - jelentése: AZ ÚT

Mindenki úton van: megszületünk, meghalunk és közben úton vagyunk. Úton van a 80 éves parasztbácsi, aki sohasem hagyta el a faluja határát, és úton van a világutazó, aki reggelente azon töpreng, hogy éppen melyik városban ébredt. Ezekről az utakról nem készíthetők még GPS segítségével sem térképek, ezek az utak belőlünk indulnak és hozzánk érkeznek. És az úton alakulunk, változunk, sírunk és nevetünk, szeretünk és gyűlölünk, erősödünk és gyengülünk, sebeket adunk és kapunk, haragszunk és megbocsájtunk...

Vagyunk néhányan (már ami a világ népességéhez viszonyított arányt jelzi), akik úgy érezzük: be kell járni egy másik utat is, ami fizikailag is jól behatárolható - ez az út az

EL CAMINO


2010. szept. 30.

Úton

Tegnap az utat idő előtt(?) befejezőkről írtam. Most azokról beszélnék, akik célba értek, vagy éppen a cél felé igyekeznek. Több, mint tíz éve már, hogy egy telekommunikációs társaságnál dolgoztam. Volt ott egy fiatalember, aki rendszergazdaként biztosította a munkavégzéshez szükséges informatikai hátteret. Mielőtt elindultam az ÚTra, az ismert közösségi oldalon körlevélben tudattam szándékomat mindazokkal, akikről úgy gondoltam, hogy figyelemreméltónak tartják a zarándoklatot. Sok levelet kaptam - többek között az említett kollégától is. Megtudtam, hogy Ő is készül - barátjával együtt - az ÚT-ra.

Ma este Tamás (mert Ő volt az említett kolléga) és Enzo megérkezett Santiago de Compostelaba.

Örülök, hogy ott lehettek, örülök, hogy megélhettétek azt az örömet, amit a székesegyház megpillantása jelent.

Az útra készülődve "ismerkedtem meg" Józseffel, és a vele együtt készülődőkkel. Jólesett, amikor megtudtam, hogy szinte ugyanott tartják az "előkészületi" túrájukat, ahol én is gyakoroltam (Vértes), minden írása buzdító volt, amelyet a Caminora küldött. 

Ő ma Molinasecaban van, már nem teljes a csapat. Erős, megy az úton, Tudom, hogy bírni fogja...szurkolok Neki!

Kívánom, hogy mindenki, aki úgy érzi, hogy el kell mennie az útra, megtapasztalja mindazt, amit zarándoklatunkon átélhettünk...

Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. szept. 29.

Főhajtás

Ha beütöd az "El Camino Santiago" kifejezést az ismert keresőbe, több, mint másfél millió találat jelentkezik.

Miről szólnak e találatok? Nagy része a történelmi és vallási áttekintés, az úttal kapcsolatos rendezvények, a szálláshelyek és egyéb praktikus tudnivalókat elemzi. Azután vannak a beszámolók...ki, hogyan, hány nap alatt járta végig ezt, vagy azt az utat.

Csakhogy az úton olyan zarándokok is vannak, akik szenvednek, kínlódnak...akarják...mégis fel kell, hogy adják.





Róluk ritkán szól az írás, az Ő szenvedéseik ritkán jelennek meg.
Miért írok erről?

Talán a chicagoi egyetemi oktató leányzó jutott eszembe, aki mosolygott, miközben sem a térde, sem a dereka nem bírta a terhelést? Igen Ő is!

Talán a német szoftveres férfi jutott eszembe, aki este hétig gyalogolta azt a távot, amit én kettőre magam mögött tudtam? Igen, Ő is!

Talán a törékeny "madárcsontú" német hölgy jutott eszembe, aki buszra szállt, mert nem bírta? Igen, Ő is!

Már írtam arról, hogy kapcsolatban állok az úton levő magyar "csapatokkal". Jó hallani Róluk, örömmel lelkesítem Őket. Nem rejthetem véka alá, hogy Ők is kűzdenek napi problémákkal: sípcsont szalag gyulladás, számtalan vízhólyag, mely végső soron ellehetetleníti a gyaloglást, vagy olyan probléma, melytől nem tud lábraállni a zarándok...

Kudarc-e, ha valaki nem tudja végigjárni az utat?

"Az út ott kezdődik, ahol rálépsz, és ott fejeződik be, amikor abbahagyod."

Így tehát szó sincs kudarcról...a lelkedben a szenvedés is a megfelelő helyre kerül. Igen, jólesik azt mondani, hogy "végigmentem a francia úton"...de néhány pillanat múlva rájössz, hogy kevés embernek mond bármit is a "francia út". Lehet 200-400-600-800 km. Bármennyi, ha Te teljes szívvel mentél...minden tisztelet a Tiéd. Nem a mennyiség számít!

Üdvözöllek Benneteket, kik elindultatok, kűzdöttetek, és volt erőtök feladni akkor, amikor a biológiai "út" ezt megkövetelte!

Minden tiszteletem a Tiétek!

Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. szept. 21.

Érzések, érzelmek...konklúziók

Elérsz egy kort...ah dehogy, ez nem szükséges..elérsz egy állapotot...igen, így már jobb, összeáll benned a múlt tapasztalása...és - ha részed volt benne - összeáll az ÚT tapasztalása.
Ülsz az érzelmeiddel és a tapasztalásaiddal...szeretnél előre látni...szeretnél tanácsokat adni az utánad jövőknek (és néha tanácsokra szorulsz...de ezt csak később tudod meg).
Tudod, hogy nem ugorhatók át és nem kerülhetők meg a nehézségek...de a lecsendesült lélek könnyebben lép át rajtuk.
Régóta ismerek egy eldalolt verset: tetszett, sokszor hallgattam. Ma mégis másként hatott rám. Ezért született e bejegyzés. Ma azt hallom ki belőle, amit fontosnak érzek...nem csak érzelmileg, racionálisan is. (És csak látszólag egy "egyszerű" szerelmes vers)
Megosztanám Veled:

Szabó Irén - Szeitz Kriszta : Mondj igent

Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
Megcsodálni a fényt, s a naplementét?

Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
Átélni két ember valós nászát?

Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
Hogy megsimogathassam a lelkedet?

Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát ha kell, elfogadni,
Tárgyat, s pénzt eszköznek tekinteni,
S a Földet ajkaddal érinteni?

Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
Beteg állatot megsimogatni?

Mondj IGEN-t, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál!

Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárványsugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
Átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
Tanulni abból ha megköveznek?

Tudnál e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, s bárki mást?

Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd Rád talál,
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.





Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. szept. 16.

Úton és itthon...

Ülök a szobámban...este van, itt az ősz. Odakint hallkan szemerkél az eső. Naponta kapok leveleket, értesítéseket az úton levőktől..Van aki esténként ír...vannak akiknek az itthon levői tudósítanak.

Jól vannak, rójják az utat..ahogy én is róttam...átélem, ami lejátszódik Bennük. Jól esik hallani Róluk, jólesik újra megtapasztalni az utat. Nincsenek csodák! Szinte ugyanazt érzik, ugyanarról számolnak be...

József és Sándor Nájerában, Tamás és Enzo Burgoson túl... ugye nem hittétek volna? Erősek vagytok, már mindent tudtok az ÚTról.

Én itthon, miközben Benneteket olvaslak...egy dologban vagyok teljesen biztos:




Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. szept. 12.

Együtt - évtizedek után

Erre a hétvégére azt mondtam, hogy "az évezred legjobb hétvégéje lesz". Ilyet felnőtt (és normálisan gondolkodó ember) csak indokolt esetben mond. Miért "blamáltam" hát magamat?
A 70-es évek elején találkoztam először a Uriah Heep zenéjével. Egykori barátnőm (vajon merre jársz Lívia?) magnóján szólt a July Morning, ami valahogy közelférkőzött hozzám (most nem részletezném az okokat).



Persze a "hetvenes évek" nem arról voltak híresek, hogy hozzáférünk minden jó zenéhez, és szabadon hallgathatjuk. A "szabcsi" (Szabad Európa Rádió), a "láxi" (Radio Luxemburg), a "futótűz" (Radio Novi Sad) volt a forrás, ahol hallhattuk ezeket a zenéket. Tizenévesként el nem tudtam volna képzelni, hogy valaha előttük állva hallgathatom ŐKET.

2010. szeptember 9. csütörtökön este 9 órakor a Uriah Heep ad koncertet a FEZEN (Fehérvári Zenei Napok)keretében.

Nyár eleje óta tudtam, hogy ott a helyem.

Farmert vettem, farmeringet és dzsekit...nyolc órakor érkeztem a helyszínre. Még tartott az Ossian koncert. Sokan voltak, kemény zene volt. Nézelődtem. Egyre több korombeli gyülekezett...aztán egyre több ismerős...némelyikkel évtized óta nem találkoztam. Gyuri a középiskolás osztálytársam - aki kamionos - büszkén mutatta a VIP sátorban készült felvételeket: itt vannak...majd negyven éve várjuk Őket.
Fiatal kollégám "talált meg"...Ő is a nagy banda koncertjét szeretné látni és hallani.

21:00-kor kijöttek: Mick Box, aki '69 óta van a csapatban! És jöttek a többiek: Trevol Bolder (1976),Bernie Shaw és Phil Lanzon (1986), Russel Gilbrook (2007).

A nézőtér (a szabadtéri állóhelyes "dühöngő") megtelt. Ennyi harminc-negyven éves agyonmosott Uriah Heep pólót nem láthatsz máshol!
Ötven felett szinte kötelező volt! Egymásra néztünk, biccentettünk...és újra a hetvenes évek valamelyik bulijában éreztük magunkat. Az elnök-vezérigazgató és a kazánkovács, a kertész és a tanár, a nyugdíjas és a korát letagadó "örökifjú", a lakatos és a logisztika vezető...

A lányok (ajjaj..ötven felettiekről szabad-e ilyet mondani?), a partnerükhöz simulva élték újra át, hogy milyen is, amikor az "asszony feketében" van.(...és megdöbbentően jól mozogtak :-) )



És benne voltunk a vokálban, akik Bernie Shaw vezényletére énekeltük, hogy: ááááá...

Miért írtam mindezt ide, a Permanens Caminora?

Mert ennek a néhány száz embernek a lelke összeért. Abban, amit az emlékek, a közös értékek jelentenek. Mindegy, hogy mi inspirál arra, hogy együtt gondolkodj, együtt érezz, és együtt örülj...

AZ ÚTON VAGY!



...ha rátalálsz valamire vagy valakire, ami vagy aki régen is közel állt hozzád, adj hálát...az élet szép!

Nos, ilyen volt "az évezred hétvégéje".

2010. szept. 6.

Életigenlés

Tegnap este nővéremékkel beszélgettem. A téma az érzések, az akarat, a lélek, az ember lehetőségei. Abban nagyon is egyetértettünk, hogy minden fejben dől el. Ari (nővérem) példaként említett egy youtube-os videot, amely olyan dolgot mutat meg, amit mi (amúgy fogyatékosság nélkül élők) és az átlaghoz tartozók el sem tudunk képzelni...

Ma átküldte az elérhetőségét...kétszer néztem meg. Remélem, Te is megnézed. Szeretném tudni, hogy hat Rád?





Reggelente az egyik kereskedelmi adón van egy bejelentkezés: egy vak (de nem világtalan) férfi "egy sóskifli sószemcséit Braille-írásként értékelve" mond az adott napra okosságokat. Furcsa jó a gondolat...reggelente meghallgatom amit Sanyi mond, és mindig elgondolkodtat... Közben én vezetek, és LÁTOK...hát miért ne lehetnék optimista?

Buen Camino az ÚTon levőknek!

2010. szept. 5.

Kvázi-zarándoklat

Ma reggel ismét elindultam...nos, nem teljesen reggel (3/4 9 volt az órán), de ugyanakkora lelkesedéssel, és ugyanolyan várakozással, mint az ÚTon. Több, mint három hónapja nem gyalogoltam intenzíven. Két hete, amikor  nyaralni voltunk a legifjabbal, mentem az erdőben másfél órát...meg sem kottyant, de nem is volt rajtam hátizsák. Azért éreztem, hogy az út sokat adott fizikálisan is. Mára sem múlt el a jótékony hatása.
Mára egy "rendes" kört terveztem:



Tizenhét kilométer, sok bitumenes úttal (de nem szeretem) gyönyörű panorámával, mókusokkal, békákkal...és csendes magányban.

Hét kilogrammos hátizsákot alakítottam ki (ásványvizes palackok vízzel megtöltve), és a Caminon viselt felszereléssel vágtam neki.



Az emelkedőn felérve a Rákhegy (jobbra) és a Vértes (távolban) pihentette a szememet. Meglepően jól ment a gyaloglás. Ennyi idő után azt gondoltam, hogy gond lesz az erőnléttel (főleg azután, hogy az ÚTon elvesztett kilók maradéktalanul visszatértek :-(  )
Nem, nagyon jól bírtam. Az úton megtudtam - amiről már eddig is sokszor hallottam, hogy " a fák állva halnak meg".



Könnyen és derűsen értem be a "világ legcsendesebb" településére Guttamásiba.


Leereszkedve a víztározóhoz -majd körbekerülve azt- találkoztam a "Gyöngyök útja" jelzéseivel.


A gátról körbenézve felejthetetlen látvány marasztalt.




Amikor egy sárga nyilat láttam egy villanyoszlopon, a kvázi zarándoklat valódivá alakult.



Zarándokoltam itthon, a Bakony keleti lejtőin, közúton és csapáson, tűző napon és erős szélben...gondolataim ugyanolyan tiszta folyamatokat elemeztek, mint anno...

Három óra alatt tettem meg a 17 kilométert. Ha a teljesítményt nézem, nem rossz. Ha a gondolatok szárnyalását...azt gondolom, hogy számomra már mindegy, hol zarándokolok...

Buen Camino az úton levőknek!

Most indulnak Józsefék, Tamásék...sokat gondolok Rátok!