Amikor hazaérkeztem, szinte eufórikus állapotban voltam. Az élmény háttérbe szorította a racionális helyzetértékelést. Aztán az idő múlásával (és a blog egyes fejezeteinek újraolvasásával) egyre inkább tisztult a kép. Az érdeklődő és értő baráti figyelem segített abban, hogy valódi következtetésekre jussak... Melyek is ezek?
- amikor elindultam az útra - bármennyire is nem a teljesítmény orientált - mégis úgy éreztem, hogy amire készülök, amit végig szeretnék vinni, nem hétköznapi teljesítmény. Mindannyian egoisták vagyunk kicsit...talán még a teljesítmény ünneplése is bevillant...
...az út harmada tájékán, amikor visszagondoltam az előbb megfogalmazottakra, elszégyelltem magam. Miért lennék különb bárkinél? Akik körülöttem vannak, valamennyien ugyanazt az utat teszik meg! Nem vagyok különleges! Egy vagyok a sok között...
A pozicionálásommmal soha többet nem volt gond :-)
- a sorban következő az illő alázat...Napról napra újra indulsz, térképszelvényen látod az előtted levő utat. Ez az út elején hangsúlyosan így van (később már csak nagyoltan érdekes, az út metszete szinte nem is számít). Mindig az előző napi terhelés alapján próbálsz prognosztizálni az előtted álló feladat nehézségére... Minden nap nagyot tévedsz! Egy térkép nem mutatja meg a harántköves leereszkedőt, a port, a rövid szakaszokon belül ismétlődő szintkülönbségeket. Hol nehezebbnek, hol könnyebbnek itéled meg a napi rád váró szakaszt. Talán szintén az út harmada tájékán hagyod abba az előjelzések készítését. Tudod, hogy ami előtted van, le fogod győzni. Már nem osztod kis szakaszokra (könnyű/nehéz), már csak kezdet van és vég, a test üzenete a pihenésre (és akkor cipő és zokni le, masszír és levegőztetés), majd újult erővel előre.
Ezután az út minden emelkedőjét, lejtőjét, kövezését, agyagját...elfogadod, nem minősíted és nem kűzdessz feleslegesen ellene.
Az út harmadától zarándok vagy!
Buen Camino az ÚTon levőknek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése