Ülök a szobámban, látom a havas tájat és elgondolkodom... Két évvel ezelőtt - karácsony közeledtével - éreztem azt az erős késztetést, ami elvitt a Caminora.
Sokat és intenzíven készültem az útra...
Már az út egyharmadán túl voltam, amikor különös érzés kerített hatalmába: be kell mennem ennek a templomnak az ajtaján:
A templom ajtajában egy néni (54 éves múltam...mi az, hogy néni?) állt... megérezte, hogy egyedül kell lennem...az oltárhoz mentem (szemem előtt felsejlett a balinkai templom oltára...), letérdeltem, és elmondtam egy imát (azt, amire egykor a balinkai templom plébánosa tanított meg...) és új erőre kaptam. Odakint hétágra sütött a nap, kimentem a templomból, felvettem a hátizsákot, fejembe csaptam a kalapot, kezembe vettem a segítő botokat, és a "nénitől" elköszönve elindultam...
Ettől a naptól minden nyitott templomajtón bementem, és elmondtam egy imát...ez lehetett akár a nagyhírű Burgosban - ahol a katedrális belépődíjas lehetősége nem vonzott - de szívesen mentem be a város peremén álló puritán építménybe, ahol az éppen misén levő hívek tisztelettel bólintottak a magyarországi zarándoknak.
Ugyanúgy éreztem az erőt a - szinte vízszintesen eső - havasesőben az O' Cebreiron, ahol a hátizsákot le sem véve, csak a kalapot gyűrögetve álltam az oltár elé.
Miért jutnak ma eszembe ezek a történések? Karácsonyi üdvözletet kaptam. A feladó a Budapesti El Camino de Santiago Zarándok Klub. Egy idézet van az impozáns karácsonyi kép felett...
Beillesztem, szeretem a hangulatát e képnek...és szeretem e verset. Nem csak azt a négy sort, melyet kaptam, hanem az egész verset megosztom.
Vándor
Vándor roskad le az útszél kövére.
Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne!
De nem megy tovább! Hogyan érje el,
ha olyan nehéz terheket cipel?
Amikor indult, erős volt és boldog.
Azóta annyi minden összeomlott.
Szívében ott a kérdés szüntelen:
Mért lett ilyen az út, én Istenem?!
Ahogy így töpreng, kicsordul a könnye,
és leperdül az útszéli göröngyre.
Aztán elcsendesedik. Lehet-e
ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke?
Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit itt nem ért.
Fogja botját, és indul vánszorogva.
Mintha a domboldalon kunyhó volna!
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik.
Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká eltöpreng még a bajon, hiányon,
míg végre lassan elnyomja az álom.
S magát álmában is vándornak látja,
útban a távol mennyei hazába.
A mennyei város ragyog feléje.
Oda igyekszik, siet, hogy elérje.
Kezében vándorbot, vállán keresztje.
Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl!
A messzi cél, mint csillag, tündököl.
Hőség tikkasztja. Keresztje teher.
Útközben néha pihennie kell.
Kedves ház kínál pihenést neki.
Súlyos keresztjét ott leteheti.
S ahogy továbbindulna, mit vesz észre?
Tekintete ráesik egy fűrészre.
"Olyan súlyos keresztet cipelek.
Jobb, ha belőle lefűrészelek"
- mondja magában.
"De jó, hogy megtettem!
Sokkal könnyebb!" - sóhajt elégedetten.
Siet tovább. Mindjárt elfogy az út,
s eléri a ragyogó gyöngykaput.
Ó, már csak egy patak választja el!
Jön-megy a partján, hídra mégse lel.
De hirtelen eszébe jut keresztje:
A túlsó partra az most híd lehetne.
Jaj, nem ér át! Hiába próbálgatja:
hiányzik a lefűrészelt darabja.
"Mit tettem!" - kiált kétségbeesetten.
"Most a cél közelében kell elvesznem,
mert keresztemet nehéznek találtam!"
S ott áll a parton keserű önvádban.
Azután új vándort lát közeledni,
s mert keresztjéből nem hiányzik semmi,
mint hídon, boldogan indulhat rajta,
hogy átjusson békén a túlsó partra.
"Rálépek én is!" Reménykedni kezd:
az ismeretlen, idegen kereszt
hátha átsegíti. Rálép, de reccsen
lába alatt. "Jaj, Istenem, elvesztem!
Uram, segíts!" Így sikolt, és felébred.
Még a földön van. Előtte az élet.
Csak álom volt a kín, a döbbenet.
"Megváltó Uram, köszönöm Neked!
Keresztemet Te adtad, ó, ne engedd,
hogy egy darabot is lefűrészeljek!
Amilyennek adtad, olyan legyen!
Te vezetsz át a szenvedéseken.
A Te kereszted szerzett üdvösséget,
de mivel az enyémet is kimérted,
Te adj erőt és kegyelmet nekem,
hordozni mindhalálig csendesen!"
Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe.
Nem bírom már!
- sóhajtod csüggedezve.
De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted,
hogy a keresztre miért volt szükséged.
(ismeretlen szerző)
Boldog Karácsonyt Kívánok!
BUEN CAMINO AZ ÚTON LEVŐKNEK!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése