Miről szólnak e találatok? Nagy része a történelmi és vallási áttekintés, az úttal kapcsolatos rendezvények, a szálláshelyek és egyéb praktikus tudnivalókat elemzi. Azután vannak a beszámolók...ki, hogyan, hány nap alatt járta végig ezt, vagy azt az utat.
Csakhogy az úton olyan zarándokok is vannak, akik szenvednek, kínlódnak...akarják...mégis fel kell, hogy adják.
Róluk ritkán szól az írás, az Ő szenvedéseik ritkán jelennek meg.
Miért írok erről?
Talán a chicagoi egyetemi oktató leányzó jutott eszembe, aki mosolygott, miközben sem a térde, sem a dereka nem bírta a terhelést? Igen Ő is!
Talán a német szoftveres férfi jutott eszembe, aki este hétig gyalogolta azt a távot, amit én kettőre magam mögött tudtam? Igen, Ő is!
Talán a törékeny "madárcsontú" német hölgy jutott eszembe, aki buszra szállt, mert nem bírta? Igen, Ő is!
Már írtam arról, hogy kapcsolatban állok az úton levő magyar "csapatokkal". Jó hallani Róluk, örömmel lelkesítem Őket. Nem rejthetem véka alá, hogy Ők is kűzdenek napi problémákkal: sípcsont szalag gyulladás, számtalan vízhólyag, mely végső soron ellehetetleníti a gyaloglást, vagy olyan probléma, melytől nem tud lábraállni a zarándok...
Kudarc-e, ha valaki nem tudja végigjárni az utat?
"Az út ott kezdődik, ahol rálépsz, és ott fejeződik be, amikor abbahagyod."
Így tehát szó sincs kudarcról...a lelkedben a szenvedés is a megfelelő helyre kerül. Igen, jólesik azt mondani, hogy "végigmentem a francia úton"...de néhány pillanat múlva rájössz, hogy kevés embernek mond bármit is a "francia út". Lehet 200-400-600-800 km. Bármennyi, ha Te teljes szívvel mentél...minden tisztelet a Tiéd. Nem a mennyiség számít!
Üdvözöllek Benneteket, kik elindultatok, kűzdöttetek, és volt erőtök feladni akkor, amikor a biológiai "út" ezt megkövetelte!
Minden tiszteletem a Tiétek!
Buen Camino az ÚTon levőknek!
.. tudod.. hogy mi az érdekes? :) hogy... először, mikor kint voltam, semmi baja nem volt a lábamnak... sem hólyag.. sem gyulladás.. semmi.. pedig sima utcai cipőben mentem.. mégis bírtam.. ha nem jön az a pokoli spanyol influenza... de jött sajnos......
VálaszTörlésa második utamon nagyon boldog voltam... kiegyensúlyozott.. lebegő.. élveztem az utat teljes szívemből... és valamiért tönkrement a lábam.. olyan mértékben, hogy két napot már úgy tettem meg, mintha minden egyes lépésem izzó parázson kellene... pokoli volt... és mégis boldog voltam.. csak annyira nagyon nagyon akartam, hogy rendbe jöjjön.. de nem jött. kénytelen voltam hazajönni...
Szóval nem tudom, milyen dolgokon múlik.... érdekes ez...
de a kinn töltött napok így is rengeteg élménnyel telítettek, és rengeteg új tapasztalattal... amiért végtelenül hálás vagyok!! és köszönöm!
Én nem szégyelltem, hogy haza kellett jönnöm, csak sajnáltam :( mélységesen. Mert annyira szerettem volna.
Csak az ember tudja, hogy valójában mit él át lelkileg és testileg is.. különböző adottságaink vannak... és azon keresztül járhatjuk csak meg az utat.. a SAJÁT UTUNKAT!!!
emlékszem.. találkoztam két izmost magyar férfival... mintha csak egyenesen a kondi teremből léptek volna elő... az egyik még katona is volt... ( egyébként nagoyn kedvesek, jó fejek voltak :) ) de amikor azt hitték, hogy senki nincsen magyar a szálláson....fél órát hallgattam a panasztkodásukat... hogy hogy fáj a hátuk.. meg a vádlijuk.. meg a karjuk.. meg jujj és jajj... és csak csendben mosolyogtam :)) és közben arra gondoltam, hogyha tudnák, hogy az egész lábam egy merő parázs.... levált az egész talpam, szó szerint.... és a hólyagok akkorák, hogy csak hólyagok léteznek..... és mégsem panasztkodom.
Persze, lehet így is, úgy is... én mindenesetre hálás voltam, és vagyok minden egyes pillanatért.. ami nekem szánított. Még így is :)
Még az is eszembe jutott.. hogy pont itt, a szomszéd ágyon volt egy középkorú amerikai nő, aki nagyon magas szárú bakancsban volt.. és agyon törte véresre felül a lábát... haza akart menni.. de nem volt mersze bevallani.. talán még magának sem. Egész éjjel fenn volt, meg zörgött, meg sírt, meg telefonon beszélt.. nagyon nehezen bírtam... és elkezdtem vele inkább beszélgetni... Kiderült, hogy meghalt az édesanyja... az éjjel.... és haza akar menni. Csak én tudtam, hogy valójában nem azért megy haza, hanem a lába miatt. Lelket öntöttem belé, hogy tartson ki... az anyukáját is jobban fel tudja talán dolgozni így... nem tudom, hogy sikerült mindezt megbeszélnünk, mert nem igen tudok angolul.... azt hiszem, ez is az út csodája.....
Nagy Dolgok történnek kinn ott.... testileg, lelkileg, szellemileg.... és akik nem indultak még el az Úton... nem is sejthetik!!!
egyszer talán leírom.. felidézem, hogy mi hogy volt.. márcsak saját magamnak is... :))
Ui.: nem írok több bejegyzést.. mert már tele van velük az oldalad :)
Próbálom majd visszafogni magam :)
vanessza
Pedig szívesen olvaslak, és szerintem az idetévedő látogatók is!
Törlés