Kvázi-zarándoklat

Ma reggel ismét elindultam...nos, nem teljesen reggel (3/4 9 volt az órán), de ugyanakkora lelkesedéssel, és ugyanolyan várakozással, mint az ÚTon. Több, mint három hónapja nem gyalogoltam intenzíven. Két hete, amikor  nyaralni voltunk a legifjabbal, mentem az erdőben másfél órát...meg sem kottyant, de nem is volt rajtam hátizsák. Azért éreztem, hogy az út sokat adott fizikálisan is. Mára sem múlt el a jótékony hatása.
Mára egy "rendes" kört terveztem:

Tizenhét kilométer, sok bitumenes úttal (de nem szeretem) gyönyörű panorámával, mókusokkal, békákkal...és csendes magányban.

Hét kilogrammos hátizsákot alakítottam ki (ásványvizes palackok vízzel megtöltve), és a Caminon viselt felszereléssel vágtam neki.

Az emelkedőn felérve a Rákhegy (jobbra) és a Vértes (távolban) pihentette a szememet. Meglepően jól ment a gyaloglás. Ennyi idő után azt gondoltam, hogy gond lesz az erőnléttel (főleg azután, hogy az ÚTon elvesztett kilók maradéktalanul visszatértek :-(  )
Nem, nagyon jól bírtam. Az úton megtudtam - amiről már eddig is sokszor hallottam, hogy " a fák állva halnak meg".

Könnyen és derűsen értem be a "világ legcsendesebb" településére Guttamásiba.

Leereszkedve a víztározóhoz -majd körbekerülve azt- találkoztam a "Gyöngyök útja" jelzéseivel.

A gátról körbenézve felejthetetlen látvány marasztalt.

Amikor egy sárga nyilat láttam egy villanyoszlopon, a kvázi zarándoklat valódivá alakult.

Zarándokoltam itthon, a Bakony keleti lejtőin, közúton és csapáson, tűző napon és erős szélben...gondolataim ugyanolyan tiszta folyamatokat elemeztek, mint anno...

Három óra alatt tettem meg a 17 kilométert. Ha a teljesítményt nézem, nem rossz. Ha a gondolatok szárnyalását...azt gondolom, hogy számomra már mindegy, hol zarándokolok...

Buen Camino az úton levőknek!

Most indulnak Józsefék, Tamásék...sokat gondolok Rátok!