Állóképesség - fizikai felkészülés II.

Ma, lévén a második hét kezdete, növeltem az adagot: 8 km-t tettem meg megállás nélkül. Érdekes érzés kerített hatalmába, szinte úgy éreztem az 5 km után, hogy bármennyi 1 km-es kört tudnék menni még. A 8. után tulajdonképpen azért hagytam abba, mert rámsötétedett. Nincs fizikai fájdalmam, fáradtságom sem volt számottevő. Még egy dologról írnom kell: mivel a lakóparkunkon belül mozgok, így egy idő után unalmassá vált a gyaloglás. Az agyam elkezdte fáradtan kezelni az ismerős kavicsokat, gödröket - nem találtam motivációt az útra. Ekkor bevetettem az mp3 lejátszót. Először népszerű komolyzenei darabokból készült összeállítást hallgattam. Negyon jól motivált, a ritmus sokat segített - ráadásul kellemes hangulatba hozott. Ezt egyedül a "Nászinduló" rontotta el :-))

Ma úgynevezett bulizenét hallgattam - abszolút jól esett, és háttérbe szorította a gyaloglással kapcsolatos fizikai érzéseimet.

Holnap hangoskönyvet próbálok: Tolvaly Ferenc El Caminoja immár sokadik hallgatása következik.

Előzetesen egy tapasztalatot tudok megosztani a fizikai felkészülésről: ha monoton és ingerszegény környezetben gyaloglunk, érdemes elterelni a figyelmünket, mert különben hamar elfáradunk, belefásulunk.

Az elmúlt nyáron mentem egy kb. 15 km-es kört, amelynek egy része abszolút "utálatos" környéken vezetett, ráadásul az út szélén kellett haladni, ami kifele lejtett - igénybevéve a bal bokát. Borzasztó fájdalmat kezdtem érezni a bokámban és a talpamban. Tudtam, hogy félúton vagyok, mindegy merre indulok - egyforma nehéz lesz. Ekkor eszembejutott, hogy gondolateltereléssel sokat segíthetek a bajomon... Megpróbáltam felmondani az általános iskolában - 40 éve! - tanult verseket (de örülne megboldogult tanítónénim, ha hallaná...). Addig-addig kisérleteztem, míg a kívánt eredményt el nem értem - közben lement 6 km! Fáradtság és nyűg nélkül! És végre ismét elmondhattam (az erdő madarainak és virágainak) Szabó Lőrinc versét, mellyel egykor egy iskolai seregszemlén járási első helyezett lettem (köszönöm tanítónéni!).

Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
- Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!


Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
Most nagyobb vagyok, mint te! – mondta
s az asztal tetejére állt.

Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)

És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek körülöttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.

És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
- föl! föl! – mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.

És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra – és már gyűlöltem
mindenkit, aki elnyomott.

Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!…
És ekkor zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: Te kölyök! – Aztán:
No, ne félj – mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.

Kívánom mindenkinek, hogy találja meg a maga Lóciját!

Egyébként meg nem lehet a gyalogást elég korán elkezdeni :-)