EL CAMINO spanyol kifejezés - jelentése: AZ ÚT

Mindenki úton van: megszületünk, meghalunk és közben úton vagyunk. Úton van a 80 éves parasztbácsi, aki sohasem hagyta el a faluja határát, és úton van a világutazó, aki reggelente azon töpreng, hogy éppen melyik városban ébredt. Ezekről az utakról nem készíthetők még GPS segítségével sem térképek, ezek az utak belőlünk indulnak és hozzánk érkeznek. És az úton alakulunk, változunk, sírunk és nevetünk, szeretünk és gyűlölünk, erősödünk és gyengülünk, sebeket adunk és kapunk, haragszunk és megbocsájtunk...

Vagyunk néhányan (már ami a világ népességéhez viszonyított arányt jelzi), akik úgy érezzük: be kell járni egy másik utat is, ami fizikailag is jól behatárolható - ez az út az

EL CAMINO


2010. márc. 23.

Célegyenesben

Ma szembesültem azzal, hogy rohamosan fogy az időm. Össze kell állítanom az ellenőrzőlistát, hogy mindenről időben gondoskodjak. A térkép...Úgy gondolom, hogy nem jelenik meg a John Brierley könyv újabb verziója mielőtt elindulnék. Sajnálom, mert amit láttam belőle, nagyon felcsigázott. Valamivel pótolnom kell. PDA-ra töltöm az út állomásait, és annak metszeteit, hogy tudjam mi vár rám.






és így tovább... 


Szintén PDA-ra töltöm a zarándokszállások adatait tartalmazó állományokat, melyeket a net-ről szedtem le..



Nyomtatok egy útitérképet, legyen papíron meg, így csak akkor kell az elktronikus eszköz, ha bármi adatot akarok rögzíteni. Vagy arra is jó, ha elveszik a papírtérkép - egyik barátom így járt, SMS-ben írtam itinert...

Kiváltom az EU társadalombiztosítási igazolványt, ha szükségem lenne rá, megkapjam az alapellátást. (A TB-hez kell bemenni, munkáltatói igazolás, (nyugdíj), lakcímkártya és személyiigazolvány kell. Ezzel ugyanaz az ellátás jár, mint az adott ország polgárainak - hasznos!) Utasbiztosítást is kell kötnöm...(Ez az extra szolgáltatások finanszírozására kell - ne legyen egyikre sem szükség!)

Holnap át kell gondolnom az elkövetkező napok történéseit. Közel az indulás. Három hét... Több, mint egy éve várok erre...Eljött...

9 megjegyzés:

  1. Szia Zoltán! Egy kedves leendő zarándoktárs feltette a könyv digitalizált változatát a netre. Kinyomtatva és összefűzve (ha addig nem jelenik meg a könyv) esetleg használható lenne az úton is.
    Rendszeres olvasója vagyok a blogodnak, hasonló "gondokkal" és érzésekkel küszködöm én is felkészülés során.
    Üdvözlettel: János

    VálaszTörlés
  2. Szia János!
    Úgy látszik, egyformán gondolkodunk: ugyenezt gondoltam én is a könyvvel kapcsolatban. Le is töltöttem a térképes oldalakat...már csak az összefűzésen gondolkodom...

    Üdv: Zoltán

    VálaszTörlés
  3. Kedves Zoltán!
    Nagy élvezettel olvasom a beszámolóit, és sok hasznos információt kaptam ezeken keresztül öntől. Köszönet.
    Ilyen például az Europabusz.
    Ha sikerül velük időpontot találni, én is őket választom.
    Most viszont a bemutatott PDA-s útiterv nagyon felcsigázott. Én ilyen profin ezt nem tudnám elkészíteni. Egyéb térképeket már töltöttem le, de amit önnél láttam (szintek s.t.b.)az nagyon tetszett. Ha nem veszi tolakodásnak a forrás felől szeretnék érdeklődni.
    Továbbra is jó készülődést,és egészséget kívánok!
    Üdv.: Kakas Árpád
    /Buen Camino/

    VálaszTörlés
  4. Kedves Árpád!

    Remélem, hogy a mailben küldött tömörített térképállományt megkaptad, és sikeresen tudod használni. Ha valakinek szüksége lenne a fenti térképekre, szívesen elküldöm, készítettem egy (fekete-fehér) élesített verziót is, ha valaki ezt szeretné kinyomtatni kézitérképnek.

    Üdv: Zoltán

    VálaszTörlés
  5. Kedves Zoltán!
    Köszönöm a gyors reagálásodat, de valamit lehet hogy rosszul adtam meg, mert sajnos semmi nem jött.
    Ha nem esik nehezedre a kakasa@freestart -ra
    ismét elküldenéd nagy örömet szereznél.
    Üdv: Árpád

    VálaszTörlés
  6. Kedves Árpád!

    Továbbítottam a reggeli levelet, ha nem érkezik meg, akkor jelezd légyszives, mert valószínüleg a mellékletet érzi nagynak. Akkor több darabban küldöm.

    Üdv: Zoltán

    VálaszTörlés
  7. Az itinerrel kapcsolatos megjegyzés: A települések stimmeltek, de a magasságadatok eltitkolásra kerültek. Így én és a bokám sem tudta mi vár ránk. Tudva a domborzati viszonyokat kicsit borúsabb ábrázattal róttuk volna a kilométereket. Hasonló segítségre számíthatsz tőlem is utadon.

    VálaszTörlés
  8. Tudod Csaba ez szimpla védelem volt a Te érdekedben...Képzeld el, ha a magassági és időjárás adatokat is megadom...még a végén visszafordulsz :-))

    VálaszTörlés
  9. A "végén" vissza is fordultam. Te is ezt fogod tenni.

    VálaszTörlés