Álmatlanul

Egy órája forgolódom az ágyamban. Odakinn vigasztalanul esik az eső. Fejben folytatom a hátizsák leltározást, míg el nem döntöm, hogy kár az alvással próbálkozni - nagyon éber vagyok.

Már csak x-et kell aludni. Gyerekkoromban mindig így számoltam ki a várt kellemes történés idejét. Igen, már csak egyet kell aludni, és elindulok.

Az ellenőrzőlistámon sokasodnak a kipipálások. Eszközök feltöltve, ruhák öszehajtogatva, igazolványok összekészítve - várják az indulást. Ma délután rövidre vágatom a hajam - már csak ennyi maradt a személyes tervezett készülődés listáján - és én is készen állok.

Mi hiányzik még? Már csak egy dolgot kell előkészítenem, ami az út - számomra legfontosabb - motívumához szükséges. Az út második felében található az 1504 m magasan levő Cruz de Ferro - a vaskereszt.

Ez nem is egy komplett magas vaskereszt, hanem egy magas faoszlop tetején található egy vasból készített kereszt. A zarándokok itt teszik le "életük terhét". Ezt általában egy-egy kavics, vagy kő jelképezi, amit eddig hoznak, itt a kereszt alá letéve "megszabadulnak" mindattól, ami a lelküket nyomja.

Egyre többen visznek tárgyakat, fényképeket. Ezeket az oszlopra helyezik el.

Én ma délután elhelyezem a hátizsákomban ezt a súlyt...a mérlegeléskor szinte érzékelhetetlen lesz...az út végére remélem megkönnyebbülést hoz.