EL CAMINO spanyol kifejezés - jelentése: AZ ÚT

Mindenki úton van: megszületünk, meghalunk és közben úton vagyunk. Úton van a 80 éves parasztbácsi, aki sohasem hagyta el a faluja határát, és úton van a világutazó, aki reggelente azon töpreng, hogy éppen melyik városban ébredt. Ezekről az utakról nem készíthetők még GPS segítségével sem térképek, ezek az utak belőlünk indulnak és hozzánk érkeznek. És az úton alakulunk, változunk, sírunk és nevetünk, szeretünk és gyűlölünk, erősödünk és gyengülünk, sebeket adunk és kapunk, haragszunk és megbocsájtunk...

Vagyunk néhányan (már ami a világ népességéhez viszonyított arányt jelzi), akik úgy érezzük: be kell járni egy másik utat is, ami fizikailag is jól behatárolható - ez az út az

EL CAMINO


2010. ápr. 25.

Belorado

Eloszor a tegnap este tortentekrol meselnek. A granoni templom oldalaban van a bejarata a tegnapi szallasomnak. Ez meghatarozta a hely hangulatat, jelleget. Ez egyertelmuen a regi zarandokszallasokra emlekeztet, abszolut kedves - de vegtelenul egyszeru - megoldasokkal (a foldon aludtunk matracokon). Ugyanakkor misere invitalt bennunket a hospitelaro, amit nagyon sokan el is fogadtunk. A mise spanyolul folyt (megis tudhato volt, hol tartunk), majd a pap atvaltott olasz es angol nyelvre - lelki erot nyujtva a tovabbi utra a zarandokoknak. Ezutan felajanlotta az aldozas lehetoseget...felemelo erzes volt!
A mise utan kozos vacsora volt, amit a szallas fenntartoi keszitettek. Egy paprikaskrumplihoz hasonlo foetel, mediterran salata, sutemeny es gyumolcssalata zarta a sort. Az ebed elejen felolvastak, hogy mely nemzet fiai ulnek az asztaloknal - minden nemzet hatalmas tapsot kapott. Egyeduli magyar voltam ott...Nagyon jo volt ott lenni...
Mindenki beszelgetett mindenkivel - nincsenek hatarok. Alapvetoen passziv angolom nem akadaly: kezzel-labbal, angollal, nemettel es egyeb nemzetkozivel keverve megertjuk egymast. Francia, osztrak, svajci es nemet ult kozvetlen kozelemben - beszelgettunk.

Ma reggelivel bucsuztattak a zarandokokat, en inkabb utnak indultam, mivel azt tapasztaltam, hogy reggel jobban tudok menni. Egy kis faluban levo Bar teraszan talalkoztam a tegnap esti legegzotikusab resztvevovel: egy venezuelai ferfivel. Azonnal kettetorte hatalmas bagettbe agyazott spanyol kolbaszos szendvicset, es felem nyujtotta. Szabadkozasomra azzal valaszolt, hogy nem volt kisebb, kenytelen volt megvenni. Elfogadtam, vettem melle egy cafe con leccet (tejeskave szeru), es elvezve a napsutest kenyelmesen megreggeliztunk. Kicsit beszelgettunk altalanos dolgokrol, aztan egyutt indultunk utnak. Elmondta, hogy negyedszer van uton, megtudtam, hogy a legieronel dolgozott, de sokszor emlegette fejrazva a hazajaban tapasztalhato politikai helyzetet. Felvillanyozodott, amikor meseltem Neki baratomrol, aki Venezualaban elt, majd felnott fejjel hazatert Magyarorszagra. Meselt a magas hegyekrol, es a fontolva haladasrol. Aztan en megalltam pihenni, mert ismet elkezdett fajni a hatam. Talalkozunk - bucsuztunk. Es az alberguebe, ahol megszalltam, a szomszed agy az ove.
Jo ismeroskent udvozoltuk egymast, csakugy, mint a tegnap esti vacsora nehany resztvevojevel, akik szinten itt szallnak meg.

Most - eloszor az ut alatt - befizettem magam a mosogepre. Az elmult napok valtozekony idojarasa, es a mosasi/teregetesei lehetosegek szukos volta miatt 0-ra futottam. Most a vesztartaleknak hasznalt hosszuujju polo/pizsama van rajtam - minden egyebet mos a gep. Kint jo meleg van, remelem gyorsan meg is szarad.
Holnap kemeny nap lesz - delutan nemi pihenes (most, hogy visszaneztem a kicsit humoros"nemi pihenes" adva  van), aztan zarandokmenut tervezek, es idoben agyba. Azert a foldon matracon eleg kemeny dolog.

Es mellesleg Castilia es Leon tartomanyba ertem :-)

17 megjegyzés:

  1. Szia Zoltán!
    Fantasztikus!!!
    Én is tapsolok Neked a szivemben---persze bennem más dallamok is vannak---, de összeszorult a torkom a taps-ra!Bárcsak már ott lehetnék!!!(Te tudod, milyen nehéz várni---olvasgatom a márciusi irásaid, abból meritek erőt!)
    Menj tovább, és az összes itthon "Álmodó" zarándok Neked tapsol!
    K.- egy közülük

    VálaszTörlés
  2. Szia Papa ! Nagyon jó olvasni soraidat,néha könnybe lábad a szemünk,hogy milyen fantasztikus emberekkel találkozol az úton!Már ezért megérte.Jó lenne ha sok ember példát venne róluk!!Reméljük sok jó fényképet készítesz,és elég hozzá a memória kártya:-)
    Sok Puszi:Mira,Timi,Zoli

    VálaszTörlés
  3. Szia Zoltan!
    Csodalatos a teljesitmenyed! Az elso heten pont a mi tervezett temponk szerint haladtal, de utana...? Honnan ez az ero, akarat, kitartas? Es azok a kituno emberek az uton! Tenyleg fantasztikus! Igy tovabb,udv Jozsef

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Sokat fotozok (kar, hogy innet nem tudok feltenni), es menetkozben az ember neha nem is erzi a faradtsagot.
    En nem tuzok ki vegleges napi celt, az allapotomtol teszem fuggove a napi mennyiseget. Azt tapasztaltam, hogy delig minden jobban megy - erre koncentralok.

    Udv mindenkinek - puszi a gyerkocoknek:

    Zoltan

    VálaszTörlés
  5. "Visszatérek a játszmába"
    244:549 ez azt jelenti, hogy már majdnem megvan az út egyharmada.
    Ha nem figyelek rád szaladsz?

    VálaszTörlés
  6. Szia Zoli!
    Nagyon jó érzés olvasni a leveledet. Munkában minden oké, koncentrálj a feladataidra. Sőt, szerintem talán most jössz rá, hogy mi is a valódi feladatod. Nagyon jó olvasni az írásaidat, és készíts sok-sok képet. Őszíntén szólva kedvet kaptam én is ehhez az úthoz...:D
    Nagyon jó olvasni, hogy az elme miképpen győz a test felett. Egy szónak is száz a vége, HAJRÁ!
    Üdv,
    Nagy Attila
    u.i.: "Soha ne nézz vissza ha nem tudsz nevetni. Soha ne nézz előre ha nem tudsz álmodni."

    VálaszTörlés
  7. 277-516. Ez már komolyan több mint az egy harmada. A mai nap egy 33 km-es etappal telt. Az átlagmagasság majd 1000 m. Zoli Atapuelcaban van. Ott éppen nincs net, ezért a lelkes követők fogadják ma tőlem a híreket. Zoli duzzad az erőtől, de én éppen ezt vártam, hogy lesznek olyan szakaszok, ahol a terepviszonyoktól némileg függetlenül lehet nagyobb távokat is menni. Meleg van. A gyaloglást nem szabad elkapkodni, a nyugodt, belülről fakadó tempó az üdvözítő.
    Zolinak nagyon sokat jelent a hazai biztatás. Tapasztalatból tudom, hogy a kapcsolat az itthoniakkal milyen erőt jelent. Bár nekem nem "tapsoltak" ennyien. Szurkoljunk a további sikeres úthoz minél többen!

    VálaszTörlés
  8. Halihó!
    Atapuerca?!?
    Te jó Ég!
    ROHANSZ az felnőtt korba??!! (Burgostól)Mindezt élvezettel??!! Akkor nagyon-nagyon-nagyon pozitiv a motivációd! Nem a serdülőkori (ki-,el-, stb.)szabadulás a szülői mintától, hanem a megvalósulás izgalma hajt!!! Mindezt biztatással...
    Irigykedek!!!Én is, én is...
    Üdv.: Kati

    VálaszTörlés
  9. Zoltán,bocs, de elfelejtettem megkérdezni:
    Irnál valamit arról, hogy mennyi folyadékot iszol a gyaloglás alatt és mit eszel közben?
    Mindezt viszed, (pl. gyümölcs) vagy veszed?
    Irtál korábban csokitartalékokról...Mennyire van szükséged ezekre? Lehet pl. magokat (dió, mogyoró, napraforgó) kapni?
    Köszi: K.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Katalin!
    Míg Zoltán válaszolni tud mondanám a saját tapasztalataim. (lehet, hogy mások véleménye eltér ettől)
    A vándornál mindig kell, hogy legyen folyadék. Minimum napi 3 liter folyadékfogyasztással kell számolni. Ezt nem kell cipelni. Általában mindenhol lehet a folyadékot pótolni. Én például a megállókban sört ittam. Nagy a tápértéke és oltja a szomjat.
    Egy kulacs folyadék (volt amikor bor) mindig kell.
    Az egész útra való készleteket nem lehet cipelni. A gyümölcs nagyon drága, s ezért csak keveset vesz az ember. Jó ha a nadrágzsebben van valami édesség. Én a szőlőcukrot ajánlom. nagyobb emelkedőknél lemegy a vércukorszint, s az íly módon nagyon könnyen, gyorsan lehet pótolni.
    Nap közben nem érdemes sokat enni. Ha az ember bemegy valami kocsmába inni valami folyadékot általában adnak valami ajándékot. Sonkát, mogyorót, olivabogyót, stb. Ez is sok kalóriát ad. Én ebédként tonhalsalátát szoktam enni. Sok benne a zöld, sok a tápérték, s nem nehéz. Aki ebédre sokat eszik nem tud ebéd után gyalogolni. Estére ott a zarándokmenű. Három fogás, s ha az ember az étlapról eltalálja mit akar enni, még jó is lehet. (ételekről szótárt vinni kell!)
    Mindenki saját kárán tanul. Néhány nap alatt Te is megtanulod, s a saját igényeidhez igazítod a fogyasztásod.
    Most csak ennyit.

    VálaszTörlés
  11. Csaba!
    Köszönöm szépen!
    Viszek néhány zacskó magnéziumos-izotóniás port...
    Üdv.: Kati

    VálaszTörlés
  12. Üdv Mindenkinek! Úgy tűnik ma sincs net, s így jön Csabetto a Camino garázdája! (néha kicsit sajátosan fogom fel a dolgokat, de erről még lesz időm mesélni)
    A LÉNYEG! Zoltán Tardajosban van. A billentyűzet mindenit, hisz még ide sem írtam a jelenlegi állást: 304:489 Tehát a mai nap egy 27 kilométeres futamnak lehettünk tanúi, így a messzi távolból. Azért ez már nem semmi.
    Mondom ezt azért is, mert Zoltán jelezte, hogy a mai nap egy kicsit elfáradt. Viszont már némi laufot is összegyűjtött a szűkösebb napokra.
    Ma is meleg volt. Az ottani meleg nagyon kikészíti az embert. Én feleidőben esőben, feleidőben napon mentem. Ha választásra lennék kényszerítve az esőt választanám.
    A körülmények ellenére Zoltán érzi magában az erőt, sőt csodálkozik, hogy egyáltalán honnan van ennyi ereje. Hiába ez az Út csodája. Megváltozik az agy, s a test engedelmeskedik. Most tudjuk csak meg, hogy a civilizáció, az ebből fakadó életformánk mennyi mindent elvesz tőlünk.

    VálaszTörlés
  13. Sziasztok, most talaltam ra erre a helyre. Nagyon orulok Zoli beszamoloinak, mert tenyleg visszaad sokat abbol, amit itt erezhetunk. Ugyanis en is a Caminon vagyok, most eppen Terradillos dos Templarios-ban, ami eppen a SJPP-Santiago ut feltavja. Tenyleg kell a fizikai eronlet, de szerintem a lelkierore sokkal nagyobb szukseg van. Igy tudsz megbirkozni - kiszakadva a hetkoznapokbol - a onmagad egyre melyebb megismerese kozbeni gondolataiddal. Persze lehet turanak is tekinteni az egeszet egy kis testmozgassal egybekotve. Latom sokan igy tekintenek ra, ok korunk zarandokai. Hozzateszem: nem baj! A Caminot, mint egy szemlyisegtesztet nem lehet rosszul kitolteni. Eppen azert fantasztikus, mert mindenki, aki itt van, megtalalhatja, amiert jott... Udv, Norbi

    VálaszTörlés
  14. Kedves Norbi!
    Zoltán nevében is köszönöm a hozzászólást. Jó útat kívánok! Örülök, hogy vándorlásod közben volt időd megnézni a blogot.
    Köszönöm az értékes gondolatokat. Jó, hogy felvetetted, a Camino mindenkié. Anno az utolsó 100 km-en nagyon sokan voltunk. Megjelentek az általam csak túristának nevezett zarándokok. Egy ideig idegesített, hogy egy száll napszemüvegbe öltözve zúgtak el a hátizsákos zarándokok mellett. Később rájöttem, bárki aki akár egy métert is megtesz az útból tiszteletet érdemel. Tehát jöjjön mindenki, s töltse idejét, útját kedve szerint, természetesen nem zavarva mások vándorlását.
    Jó utat neked!

    VálaszTörlés
  15. Sziasztok!

    De jó, de jó! Norbi Neked is sok szerencsét, és örülök, hogy ez egy TALÁLKA HELY lett!
    Vajon Zoltán mit szól hozzá? Gondolta, hogy milyen "lavinát" INDIT EL???
    LELKI-ERŐ!!! Úgy olvasom, hogy egyre több van belőle Nektek, és annyira jó, hogy a hiradásaitokban HÚZTOK MAGATOKKAL, és elképzelem magam, ahogy én is utánatok csinálom, lépésről-lépésre...
    Hajrá!
    Üdvözlettel: Szécsi Kati

    VálaszTörlés
  16. Kedves Katalin!

    Ez nem egy találkahely, de azért érezhetjük jól magunk. Itt minden magunkról és a caminoról szól.
    Én úgy látom nagy lelkesedéssel veted magad a dolgokba. Talán ez nem mindig párosul gyakorlati érzékkel. Nagyon szívesen segítek, s válaszolok minden kérdésedre, de ez Zoltán blogja, ezzel nem szeretném itt a helyet tölteni. A csabor@gmail.com e-mailen megtalálsz, ha abban a megtiszteltetésben részesítesz, hogy kérdezel.
    Ne haragudj, a felvetést nem sértésnek szántam, de olyan kedves és lelkes vagy, nem szeretném, hogy csalódás érjen.
    Üdv: Csaba

    VálaszTörlés
  17. Kedves Kati, engem a noaxona@yahoo.com-on ersz el. Majus 16. utan valaszolok minden kerdesedre. Ma El Burgo Ranero-bol irok, (gyonyoru volt a holdlemente, amikor indultam Terradillosbol: kiszelesedett a fenylo korongja, aztan sutott hetagra egesz nap, de ne feljetek a sendatol, van arnyek is - a hiresztelesek ellenere - helyenkent!!) remelem holnapra tenyleg bejon az eso, mert akkor bizvas elerek Leonba. Udv, Norbi

    VálaszTörlés