Ma elertem a Cruz de Ferrot. Azt a vaskeresztet, melyrol elindulasom elott mar tettem fel egy postot. Ez az a hely, ahova a zarandokok leteszik eletuk nehezseget jelkepezo kavicsukat vagy kovuket.
En ezert jottem el erre az utra. Amikor legeloszor hallottam az El Caminorol, valami megfogott, valamit ereztem, hogy kozom van (lesz?) hozza, csak meg azt nem tudtam, hogy mikent. Aztan az uttal valo ismerkedes soran egyertelmuve valt a kulcs: a Cruz de Ferro. Nagy kovet hordok...immaron kilenc eve.
2001. julius 5-en hajnalban autobalesetben meghalt a kisebbik fiam...Adam. Egy fatalis baleset...egy pillanatnyi elalvas. Csak 21 eves volt. A halal mindig megrazo, de az ilyen halal kulonosen az tud lenni. Egy szulo nem tud mit kezdeni ezzel...orokosen a "mi lett volna, ha" bujkal benne. Pedig nincs ilyen...csak vegleges dolgok vannak. Meg akkor is, ha evekig ugy gondolsz ra, hogy "ne felejtsek el szolni Neki...mit szol majd hozza...ez Neki is tetszeni fog...".
Az esz felfogja, de a sziv es az erzelmek nem. Nem marad mas, mint a megmaradt csaladi videoanyagok, amiket mar szinte kivulrol tudsz. A korosi horgaszat, a rokonlatogatas, a karacsony vagy eppen a szuletesnapi ajandekbontogatas, ahol a kapott erdeszruhadarabok egyenkenti simogatasa kozben oly jellegzetesen szolal meg a kamaszosan ferfias hangjan: Hat... tudod! Ez volt az az elismeres, ami fole nem lehetett menni.
Az elindulasom elotti napon otthon esett az eso. Kimentem a temetobe, es egy marek foldet vettem magamhoz a sirjarol. Ezt tettem egy piros filczacskoba, amit aranyszinu szalaggal kotottem ossze. Ez lett az en kovem, vagy kavicsom.
Amikor ma nekiindultam a hegynek, rovidesen esni kezdett az eso. Megallas nelkul mentem felfele Rabanaltol. A felhok raultek a hegyre, havas eso esett. A csucs elott nehany szaz meterrel furcsa melegseget ereztem a tarkomon. Hatrapillantottam, es egy nagyon szuk resen a nap ert el...konny szokott a szemembe.
Olyan regota keszultem, hogy lesz, amikor odaerek a kereszthez, es leteszem a kis piros csomagot. Szerettem volna minden fajdalmamat es banatomat beleadni ebbe a felemelo erzesbe. Ugy gondoltam, hogy valakivel le is fogom magam fenykepeztetni a keresztnel.
...amikor meglattam a keresztet...mintha Ot latnam viszont...kiszakadt minden belolem.
Fenykepet nem keszittettem senkivel.
Nem tudom, mennyi ido telt el, mig utrakeltem, de amikor felneztem az egre, ahol a jok vannak, hallani veltem kamaszosan ferfias hangjan: Hat... tudod!
El Aceboban vagyok - megyek tovabb Santiagoba. Az utam - szamomra legfontosabb szakasza - itt lezarult. De vegigmegyek a masik uton is...
Örülök, hogy megérkeztél. Mindenben együtt érzek veled.
VálaszTörlésSzia Zoltán!
VálaszTörlésKöszönöm, hogy leirtad!...Jó tudni, hogy nem a teherrel, hanem a hálával mész tovább...
Szeretettel: Kati
Zoltán...ez...szorongatta a torkom a sírás...mennyire más kereszteket cipelünk, és a tiéd iszonyú súlyú. Csak menj tovább, már nagyon közel a cél, és Santiago is. Minden jót: Gina
VálaszTörlésZoli!
VálaszTörlésHét végén nem voltam internet közelben, ma olvastam minden elmaradásom.
Örülök, hogy leírtad, együtt sírtam veled és örülök, ha ezután könnyebb lesz neked! Oly sokszor próbáltam már letenni terheket mindhiába, remélem ősszel nekem is sikerülni fog! Vigyázz magadra! Veled vagyunk lélekben sokan. Etelka