Santiago de Compostela

Megerkeztem. Reggel 8 elott erkeztem a varosba, amely meg szinte nem is ebredezett. Csak nehany zarandok kopogtatta botjait. Alapjaban veve tegnap meg "belefert" volna, hogy tovabbjojjek Monte de Gozobol. Nem igy akartam megerkezni. Elo akartam kesziteni a lelkemet a talalkozasra. Ennek nagyon jo alaphangjat adta, hogy tegnap keso delutan osszefutottam a lengyel holgyekkel. Oket akkor veszitettem el, amikor betegen kifekudtem egy napra. Ugy gondoltam, hogy mar nem talalkozom veluk. Hatalmas orom es nyakbaborulas volt a talalkozas oromere. Az este nagyon nehezen aludtam el. Hiaba mentem hatalmas tavot (kb. 35 km), egyszeruen nem ereztem magam almosnak. A mai nap, Finisterra es a hazautazas kavarogtak a fejemben.
Tegnap rengetegen mozogtak az utolso szakaszon - kifejezett helyi "kistaskas" tulsuly volt a zarandokok kozott. Delelott nem is lehetett oket elkerulni, mignem egy Barban - ahol en is megettem egy bocadillot - lemaradtak. Ugy tunik, hogy max 15 km-ig mennek, mint a felhuzosjatek, aztan kaja utan kesz. Keso este talalkoztam nemelyik csapattal a szallason.
Ez igy volt jo, mert a "huzos" delutant zomeben egyedul tehettem meg. Eredetileg ugy terveztem, hogy a leheto legkozelebb jovok Santiagohoz, hogy reggel idoben erkezzem, mivel a szentev es a hetvege miatt nagyon nagy tomeg varhato. Nos jol ki van ez talalva, az utolso 20 km-en csak ez az egy szallas van. igy ezt "valasztottam".

Tehat reggel idoben erkeztem, a katedralis elotti teren meg kevesen voltak, de azon kevesek szemeben is ott csillogott a konny. En sem tagadom - kimondhatatlan erzes volt. Az elmult 30 nap orome, fajdalma, gyotrelme es minden atelt erzelme vegigment a gondolataimon...es az, hogy masfel evvel az elhatarozas utan itt vagyok...a vegere ertem.

A megnyugvas utan megkerdeztem a posztos rendort, hogy hol adjak ki a Compostellat. Ez az az oklevel, mely hivatalosan igazolja, hogy megtetted a zarandokutat. Elmagyarazta, es elindultam a szekesegyhaz mogotti kis mellekutcaba. Ki allt a sor elejen ? Marco a venezuelai! Lefogyva, faradtan (szerintem valamennyien igy nezunk ki), de hatartalan orommel lapogattuk egymas vallat. Aztan a nap folyaman sorban jottek a volt utitarsak. Nem tudok maskent fogalmazni: felemelo erzes, ahogy ujra talalkozol azzal a spanyollal, aki 200 km-el ezelott kisegitett reggel a kezmososzappannal, vagy azzal az olasszal aki a szakado esoben lefotozott a galiciai hatarjelzonel es igy tovabb... Nem ertjuk egymas szavat, de olyan melegseg jon at, ami, ha nagy szavakat hasznalhatok, biztato arra nezve, hogy nincs veszve minden - az emberek nem kozombosek egymas irant.

A katedralis kozeleben sikerult szallast berelnem - ma egyedul alszom egy szobaban. Ezt a luxust engedem meg magamnak az elmult 30 napert. Gyorsan lepakoltam a holmimat. es furcsa erzessel, hogy nem huzza semmi a hatamat, elindultam korulnezni. Elkezdtek zugni a harangok. Ez nem egyszeru harangozas, ennek valamilyen dallama van, es a szuk utcak visszhangzasaban egeszen kulonlegesse valik. Magam is bealltam a sorba, mely a katedralis elott allt. Szep lassan haladtunk elore, majd amikor beertunk konstataltam, hogy elkezdodott a mise. Persze, vasarnap van, igy nem, vagy nemcsak a deli zarandokmise van. Ugy rendeztek fiatal kispapok a dolgokat, hogy aki csak az epuletre kivancsi, egy utvonalon bejarhassa, mig aki a misere marad, az valahol talaljon egy helyet. En megalltam az egyik oszlop mellett. Vegighallgattam a miset, es a zarandoklatom vegso allomasakent aldoztam a santiagoi katedralisban.Veglegesen megerkeztem.

A szertartas utan kiderult, hogy mit jelent a tomeg az itteni leptekekben. A katedralis korul harmas-negyes sorok allnak tobb szaz meter hosszan, hogy bejussanak. Szerencsem volt, igy most az ebed utan nyugodtan ismerkedhetek a varossal.

A fohaszrol

A mise alatt fohaszkodtam mindazokert, akik rokonkent, baratkent, ismeroskent es ismeretlenkent oly sokat segitettek abban, hogy eleg erom legyen.

...es fohaszkodtam azokert is, akiktol mindez termeszetes lehetett volna, de nem voltak velem.

Katinak es mindenkinek aki jon

A fizikai ero fontos, atsegit az elso napok megterhelesen - azutan ugyis megszokja a test.
Ha olyan tarsakat viszel magaddal a szivedben es gondolataidban, akikert kepes vagy "barmit megtenni", mar nagy baj nem erhet.
Ha kozben olyan biztatast kapsz, mint amiben nekem volt szerencsem, legyozheted a nehezsegeket, es biztosan sikerulni fog. (Nem csak a blogra gondolok, de pl. egy jokor jott SMS szarnyakat ad...)

Buen Camino!