Hajnali 2:39. Itthon a saját gépemen jelentkezem be (az imént ékezet nélkül írtam - újra meg kell szoknom). Jánosékkal jöttem az Óbaroki pihenőig, és Csabáék jöttek értem. Köszönöm ezúton is...
A bal fülem teljesen eldugult a mallorcai leszálláskor. Most csak reménykedem, hogy reggelre nyoma sem marad. A fürdővizem folyik, 32 nap után először nyúlhatok el a kádban. Zoltán kollégám kiváló barackja volt az első, amit itthon "magamhoz vettem". Mióta elmentem, nem ittam tömény alkoholt. Bor vagy sör, e kettő jöhetett szóba. Most jól esik a pálinka. Oldja a bennem levő feszültséget (milyen feszültség? - hallom - egy hónapig sétáltál!) Igen, egy hónapig mentem Spanyolország híres zarándokútján. Minden éjjel máshol aludtam, minden nap más távolságokat tettem meg...és minden nappal más lettem. Minden nappal új barátaim lettek, akik ugyanazt tapasztalták és élték meg: sokkal szerényebben, sokkal több empátiával...egymásra vagyunk utalva.
Valami újra indult, ami egykor megszakadt. Valamit másként látok, ugyanúgy, mint ahogy egykor már megpróbált tanítani nekünk, akinek gondjaira bíztak szüleink.
Voltam majd ezeréves spanyol templomban, ahol magyarul olvashattam fel az aznapra rendelt szentíras egy részét...
És áldoztam negyven év után a santiagoi katedrálisban!
Buen Camino minden úton levőnek!
Mától tudom, hogy mindig valaki úton van - talán ott, ahol én is szenvedtem kicsit...
Isten hozott Zoltán :)
VálaszTörlés¡Hola, Bienvenido! :)
VálaszTörlésZoltán!
VálaszTörlésÜdvözöllek itthon!
Etus