Hospital de Órbigo

Itt vagyok, ugy tunik egeszsegesen. Eszem, sort iszom, tehat nagy baj nincs. Leonon szokas szerint atgyalogoltam, ket dolog riasztott: a tomeg es a zaj. Valahogy sikerult az elmult napokban elszoknom ettol. Raadasul az ut nagyresze (termeszetszeruen) simara betonozott. Ez az, ami leginkabb farasztja a labat. Tegnap delutan, miutan nagynehezen megerkeztem a Leon kulvarosanak szamito kisvarosba, szinte jarni alig tudtam. De mindenki santikalt a folyoson. Ennyit tesz a beton! Ma alternativ utvalasztasi lehetoseg volt, Marco a "venezuelai" javaslatara a kicsit hosszabb, de termeszetkozelibb utat valasztottam. Nem bantam meg, meg a Meseta allandosagaban is talaltam valtozatossagot.

Marco! Amiota megismertem, korulbelul egy ritmusban megyunk. Neha egymas mellett, de altalaban nem sokaig, mivel en szep lassan tudatositottam magammal es a kulvilaggal, hogy maganyosan jarom az utamat. Ez nem jelenti azt, hogy utkozben ne lennenek neha tarsak, vagy az esti egyuttletekbol teljesen kizarnam magam, de egyedul vagyok - es ezt mindenki elfogadta. Ezzel egyutt hatalmas ovacioval udvozoljuk egymast az olasz, vagy az angol holggyel, a lengyel noi parossal, az osztrak, a nemet vagy a francia leanyzoval, az angol urral, a japan fotossal, a perui indiannak latszo sraccal, a nemet szoftveresszel... es persz Marcoval. Vele kicsit kulonleges kapcsolat alakult ki: oszinten tudunk orulni egymasnak.

Ezert esik rendkivul jol, hogy nem tudok ugy megallni az uton, hogy valaki meg ne kerdezne: minden rendben? De igy vagyunk egymassal...ez nagyon jo. Az indulas ota sok "csapattal" mozogtam egyutt. Aztan vagy ok mentek elore, vagy en. A tempom nem tunik rossznak, mivel a betegseg miatti kihagyas utan nehany nappal az ausztral par fel napos hatrannyal ert be.

Ez nem verseny. Mindenkinek van egy ritmusa. Ezert nem szeretnek most senkihez sem viszonyulni. En vagyok, a gondolataim es a terep. E harom osszhangja hatarozza meg, aznap meddig jutsz. Es kozben tisztulnak dolgaid: elokerul a fajo es az oromteli. Kozben meterek, vagy kilometerek telnek el. Ami gyotor, az nehezze teszi az utat. Ha megoldast (vagy megnyugvast) talalsz, konnyebb lesz az ut is. Volt mar, hogy jeleztek a tarsak, hogy neha ugy felgyorsulok. Ez reggel meg termeszetes, akkor vagyok a legjobb formaban, egy ora alatt bemelegedek, es a kovetkezo ket ora a legkonnyebb. Nem erre gondoltak. Volt olyan (Tardillos elott), hogy "halalomon voltam". Kanikula volt, Burgos utan nem vettem eszre a kovetkezo szallast, es ra kellett huznom. Mind a ket labam beallt. Nem akart bokaban mozogni, a talpam pedig rettenetesen fajt (na, ja a beton). Elfekudtem az ut szelen az arnyekban, lebobtam a cipoket es a zoknikat es masszirozni kezdtem a labaimat. Ekkor ment el mellettem a szinte kopaszra nyirt nemet leany (a la Sinned O Connor). Mondott valamit, amit nem ertettem, de integettem Neki es ennyi. Minden OK, majd rendbejovok. Tiz perc utan ugy ereztem, el kell indulnom. Addigra tisztan ereztem es tudtam, hogy miert vagyok itt. Elindultam. eloszor mintha tojasokon lepkednek, majd egyre ritmusosabban. Aztan osszeallt a tempo: a fajdalom a hatterbe szorult, es egyre eroteljesebben lepkedtem. Hegyek-volgyek valtogattak egymast - nem volt egy konnyu terep a kanikulai delutanban - mignem utolertem  az arnyekban piheno leanyzot. Intettem neki, O kedvesen rammosolygott, es rottam tovabb az utat. Mogottem ket holgy tempozott. Amikor elhelyezkedtem a szallason, megerkeztek mindannyian. Ekkor kerdezte a leany, hogy gyorsultam be ennyire. Nem tudtam valaszolni erdemben, bar o nemet, angol es spanyolban otthon van...az en szegenyes szokincsemmel (de talan meg magyarul is) nehez lett volna megertetni vele a motivaciot.

Osszegezve az elmult napok tortenese utani alapotomat. Nagyon sokat segitettek az uzenetek, SMS-ek. Ujra erosnek erzem magam, nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem. (Vannak tippjeim...) Minden tekintetben tul vagyok az ut felen. Rendben vagyok, nehany nap mulva az utolso hetre fordulunk. Magas hegyek jonnek, de ilyenek mar voltak, es latvanyban, elmenyben kozelebb allnak hozzam, mint a nehez Meseta.

Kozel kerultem celomhoz...Koszonom Nektek!

Szeretnek az unokamnak sokat meselni errol az utrol!